Hírek
Elballagtak a sárvári végzős középiskolások
2023.05.22
A Sárvári Tinódi Gimnázium, a Sárvári Turisztikai Technikum és a Barabás György Műszaki Szakképző Iskola végzős diákjai május 5-én ballagtak, és bízunk abban, hogy sikerrel teljesítettek az írásbeli vizsgákon.
A gimnázium és a technikum végzős osztályai az utolsó csengőszó elhangzásakor elindultak az osztálytermekből, és végigballagtak a gimnázium folyosóin osztályfőnökeik, Vígh Viktor, Kovács Beáta, és Csuporné Horváth Mária vezetésével.
A feldíszített tornacsarnokban először a 12.A osztályból Haraszti Kincső, Horváth Csongor és Pipics Jázmin szavalatát hallgathatták meg az ünneplők, majd Schubert duettek következtek az iskola énekkarának előadásában, Pernecker Csilla vezényletével.
A maradó diákok nevében Majerhoffer Noémi 11.B osztályos tanuló emlékezett az együtt töltött évekre. A búcsúzó osztályok képviseletében Vocelka Virág és Balogh Ádám 12.B osztályos tanulók köszöntek el az iskolától, a tanároktól és a diáktársaktól.
A hagyományok szerint a gimnáziumi ballagáson adták át az iskola egykori igazgatójának, Medvegy Antalnak a nevét viselő díjat a legkiválóbb végzős diáknak. Az elismerést a Tinódi Gimnáziumért Alapítvány adományozza a nevelőtestület által kiválasztott tanulónak. A 2022/2023-as tanévben a Medvegy Antal díjat Vocelka Virág 12.B osztályos tanuló vehette át kiváló tanulmányi eredményéért, magas szintű nyelvtudásáért.
Némethné Rádl Krisztina, a Sárvári Tinódi Gimnázium igazgatója búcsúztatta el a végzősöket. - Én úgy látom, hogy közületek sokan felelősségteljesen, a jövőtök felé határozott elképzelésekkel indultok, az újra fogékony, nyitott, céltudatos ifjú emberek vagytok. Kívánom, hogy mindannyian megtaláljátok a boldogsághoz, a sikeres élethez vezető utat! – szólt az igazgatónő.
A Sárvári Tinódi Gimnázium és a Sárvári Turisztikai Technikum három végzős osztálya az intézmény tornacsarnokában tartott ünnepség után átballagott a Nádasdy-vár udvarára, ahol Kondora István polgármester köszöntötte a végzősöket. - Az út, amely előtt álltok, nehéz és rögös lesz, de tehetséggel és szorgalommal, a fiatalság lendületével megoldjátok az előttetek tornyosuló feladatokat – mondta a polgármester.
Ajándékul a ballagóknak elénekelték a „Legyetek Jók, ha tudtok” című dalt, majd Hevér Mihályné, a Sárvári Turisztikai Technikum igazgatójának ünnepi gondolatait hallgathatták meg a ballagók. A televízióban a közelmúltban látható a Boldog Brenner János életéről szóló sorozat „Legyetek szeretettel” címére utalt beszédében az igazgatónő. - A legfontosabb: Legyetek tisztelettel, és szeretettel embertársaitok iránt, figyelemmel, segítőkészséggel forduljatok egymás felé. Az ember társaslény, közösségben érzi jól magát igazán – mondta Hevér Mihályné.
A technikumi 12.C osztály tagjainak szavazata alapján a közösségért végzett munkája elismeréseként emlékplakettet vehetett át Magyar Blanka Ilona.
Az ünnepelt osztályok a zászló után haladva a Tinódi Emlékműhöz vonultak, hogy még egyszer utoljára tisztelegjenek az iskola névadójának emléke előtt is.
A Barabás György Műszaki Szakképző Iskolában május 5-én délután került sor a ballagási ünnepségre. Az intézményben 5 osztály 71 tanulója ballagott el, így automatikai technikusok, informatikai rendszer üzemeltetők, villanyszerelők és kereskedelmi értékesítők. A hagyományokhoz hűen a Várparkban került sor az ünnepségre.
Talabér Csaba, a Barabás iskola igazgatója ünnepi beszédében arról szólt, hogy a szülők gondoskodása, szeretete végig kísérte a diákokat a megkezdett úton. - Tanáraitok rengeteg energiát, tudást, empátiát fektettek a közös munkába. A duális képzők óriási szakértelemmel, 21. századi munkakörülményekkel járultak hozzá, hogy sikeresek lehessetek, és ne feledkezzetek meg a barátaitokról sem, akikre mindig számíthattatok! – szólt Talabér Csaba igazgató.
Majd Sárvár város nevében Dr. Máhr Tivadar alpolgármester köszöntötte a ballagó diákokat, aki sikeres vizsgákat kívánt minden végzősnek. – Versenyképes tudást kaptatok az iskolában, használjátok jól a munkátok során – mondta az alpolgármester.
A jutalomkönyvek átadása előtt egy kiemelkedően sikeres diákot, Pécz Patrikot köszöntötték és jutalmazták. Patrik, a 13. AB osztály automatikai technikus tanulója a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen kimagasló eredményt ért el, országosharmadik helyezett lett. A tanuló duális képzőhelye a Schaeffler Savaria Kft, iskolai felkészítője pedig Mészáros Péter tanár úr volt.
További híreink
Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma
2025.10.20
Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.
Tovább...Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!
2025.10.20
„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.
Tovább...Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!
2025.10.20
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.
Tovább...Klímaelőadást tartott Sárváron Áder János
2025.10.19
A fenntarthatóság témájában tartott klímaelőadást Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök október 8-án a Sárvár Arénában mintegy 600 általános és középiskolás diák számára. Előadásának fő üzenete volt, hogy a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk.
Tovább...Megáldották a felújított Kis Szent Teréz kápolnát
2025.10.19
Búcsúi, ünnepi szentmisét tartottak a kertvárosi Kis Szent Teréz kápolnánál október 5-én. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök celebrálta, megáldotta az 1941-ben felszentelt kápolnát, amely teljes körű felújításon esett át és egy harangtoronnyal is bővült.
Tovább...Ünnepi koncert Pernecker Csilla egykori tanítványaival
2025.10.12
Énekeljünk együtt! címmel ünnepi koncertet adtak Pernecker Csilla tanárnő egykori tanítványai a Tinódi Gimnáziumban. Meglepetésekkel, megható pillanatokkal, szívből jövő öröménekkel telt az este, Csilla néni kitüntetést vehetett át Sárvár zenei életében betöltött több évtizedes meghatározó szerepéért.
Tovább...