Hírek
Sárvári delegáció utazott Szinérváraljára
2022.07.24
Több évforduló is jelzi idén a város által kiépített partnertelepülési kapcsolatrendszert. 50 éves az ausztriai Sonntagberg településsel kötött testvérvárosi megállapodás, a csehországi Uherske Hradiste-vel pedig tíz éve írt alá együttműködési megállapodást a vasi fürdőváros. A közelmúltban meglátogatott erdélyi Szinérváraljával jövőre lesz negyedszázados a hivatalos együttműködés.
– Nagy öröm látni, hogy Sárvár nemzetközi kapcsolatai is újra megnyíltak. A testvérvárosaink nagyon aktívak és várták már a találkozásokat. Ennek az első lehetősége volt most Szinérváralján, ahova egy kisebb delegációval látogattunk ki az ottani városnapokra – mondta el dr. Máhr Tivadar alpolgármester.
A romániai testvérvárosban még tíz százalék feletti a magyarság aránya. A városba érkezett küldöttségnek az alpolgármester mellett Eiveck Péter és Németh Róbert önkormányzati képviselők, valamint dr. Bankits László aljegyző volt a tagja. A Gabriela Florica Tulbure polgármester asszony vezette szinérváraljai önkormányzat nagy örömmel fogadta a sárvári delegációt.– Jó volt újra látni azokat az arcokat, akikkel már hosszú évek óta kapcsolatban vagyunk. Sokat fejlődött a település, látszik, hogy ők miket tartanak fontosnak és milyen értékek mellett építik a lakóhelyüket – jelentette ki dr. Máhr Tivadar.
Sárvár számára is fontos, hogy az értékek hosszú távon is megőrződhetnek. Különösen ebben a modern, egy egyre komplexebbé formálódó világban. Ez a hivatalos testvérvérvárosi kapcsolat jövőre lesz 25 éves. – A Szinérváraljával való barátságunk valójában már 500 éves, hisz ott született Sylvester János, Sárváron pedig a legfontosabb művei láttak napvilágot – tette hozzá az alpolgármester. A vasi város nevében nevében a küldöttség megkoszorúzta Sylvester emlékművét.
Szeptemberben ünnepli Sárvár és az ausztriai Sonntgberg az ötvenéves testvérvárosi együttműködését. – Ez a partnerség jóval a rendszerváltás előtt indult, azonban kiállta az idők próbáját – jegyezte meg dr. Máhr Tivadar. Említve azt is, hogy egy héttel később pedig a csehországi Uherske Hradiste-vel kötött testvérvárosi szerződés tízéves évfordulójára kerül majd sor.
További híreink
Látványos showműsorral indult a fesztiválszezon
2025.06.16
A nyári szezont idén is a mazsorettek színpompás parádéja és a veterán autósok találkozója nyitotta. Sárvár Város Mazsorett Együttese XIV. alkalommal szervezte meg a Sárvári Országos Mazsorett Fesztivált.
Tovább...Honvédelmi miniszteri látogatás a huszárkiállításon
2025.06.16
„Becsület, hűség, hazaszeretet – ez a magyar huszár. Kincseket találtam a sárvári Nádasdy-huszármúzeumban” - így kezdődik Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-bejegyzése. A miniszter Ágh Péter országgyűlési képviselő meghívására érkezett Sárvárra egy fórumra. Ezt megelőzően tett látogatást a Nádasdy Ferenc Múzeumban.
Tovább...Tavaszváró programokat szervezett a gondozási központ
2025.06.16
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ megszervezte hagyományos tavaszváró, tavaszköszöntő rendezvényét. Az Idősek klubjának tagjait május 26. és 28. között élménydús programokkal várták: kirándulás, vendéglátás, kulturális program is szerepelt a kínálatban.
Tovább...Június 4-e összetartozásunk szimbólumává vált
2025.06.16
Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvári Nagycsaládos Egyesület a nemzeti összetartozás napján, június 4-én megemlékezést szervezett a Várparkban. A trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulóján 20 óra 25 perckor Sárváron is fellobbant az összetartozás tüze.
Tovább...Okoszebra készül a Fekete-híd utcában
2025.06.16
Megtörtént a munkaterület átadása a Fekete-híd utcában, elkezdődhet az új gyalogos-átkelőhely létesítése. A tervek szerint egy intelligens gyalogos-átkelőhelyet telepíttet az önkormányzat, amely megbízhatóan érzékeli az áthaladás szándékát és közben a forgalmi adatokat is gyűjti.
Tovább...Hulladékgazdálkodási ügyfélszolgálati telefonszám változás
2025.06.11
Tisztelt Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. egységes ügyfélkezelési rendszerének megfelelően a településünkön a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást biztosító STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatnak telefonszáma 2025. június 5-től megváltozott.
Tovább...