Hírek
Felavatták Takács Imre emléktábláját Rábasömjénben
2023.09.08
A rábasömjéni közösségi ház a helyben született Takács Imre költő nevét vette fel idén, a költészet napján. Kondor János festőművész elkészítette a költő emléktábláját, amelynek avató ünnepségére augusztus 31-én Takács Imre születésnapján került sor a közösségi ház falánál.
A megjelenteket Tamics Ibolya, a Rábasömjénért Egyesület elnöke köszöntötte. Mint mondta, minden rábasömjéni büszke lehet arra, hogy Takács Imre, József Attila- díjas költő személyében ilyen híres szülötte van a városrésznek, aki korán elkerült innen, de erősen kötődött szülőfalujához, és a paraszti világ költője maradt.
Varga Károly önkormányzati képviselő arról szólt, hogy méltó lezárása az emléktábla avatása az elmúlt hónapokban lezajlott fejlesztéseknek, amelyek eredményeképpen kívül - belül megújulhatott a közösségi ház. Megemlékezett Wittinger Oszkárról, aki lokálpatriótaként a kezdeményezője volt annak, hogy emléket állítsanak Takács Imrének.
Az ünnepségen közreműködött Ódor Viktória, a Nádasdy Kulturális Központ munkatársa, aki Takács Imre Búcsú a szülőföldemtől című verséből adott elő egy részletet. Megtisztelte jelenlétével az avatást Kondora István polgármester és Orbán István kanonok is, valamint a család képviseletében Varga Gyöngyi.
Az avatás után a Rábasömjénért egyesület vendégül látta a jelen lévőket, és lehetőség nyílt a Takács Imre kiállításmegtekintésére is, amely még a költészet napján nyílt a közösségi házban.
Takács Imre családjának segítségével egy kiállítás mutatja be a költő életútját, irodalmi életben betöltött szerepét. Az irodalmi alkotások kézzelfogható megjelenései, a kötetek mellett a tárlat válogatást közöl azokból a képzőművészeti alkotásokból, melyek szintén kifejezik a művészi tehetség sokoldalúságát.
További híreink
Látványos showműsorral indult a fesztiválszezon
2025.06.16
A nyári szezont idén is a mazsorettek színpompás parádéja és a veterán autósok találkozója nyitotta. Sárvár Város Mazsorett Együttese XIV. alkalommal szervezte meg a Sárvári Országos Mazsorett Fesztivált.
Tovább...Honvédelmi miniszteri látogatás a huszárkiállításon
2025.06.16
„Becsület, hűség, hazaszeretet – ez a magyar huszár. Kincseket találtam a sárvári Nádasdy-huszármúzeumban” - így kezdődik Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-bejegyzése. A miniszter Ágh Péter országgyűlési képviselő meghívására érkezett Sárvárra egy fórumra. Ezt megelőzően tett látogatást a Nádasdy Ferenc Múzeumban.
Tovább...Tavaszváró programokat szervezett a gondozási központ
2025.06.16
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ megszervezte hagyományos tavaszváró, tavaszköszöntő rendezvényét. Az Idősek klubjának tagjait május 26. és 28. között élménydús programokkal várták: kirándulás, vendéglátás, kulturális program is szerepelt a kínálatban.
Tovább...Június 4-e összetartozásunk szimbólumává vált
2025.06.16
Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvári Nagycsaládos Egyesület a nemzeti összetartozás napján, június 4-én megemlékezést szervezett a Várparkban. A trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulóján 20 óra 25 perckor Sárváron is fellobbant az összetartozás tüze.
Tovább...Okoszebra készül a Fekete-híd utcában
2025.06.16
Megtörtént a munkaterület átadása a Fekete-híd utcában, elkezdődhet az új gyalogos-átkelőhely létesítése. A tervek szerint egy intelligens gyalogos-átkelőhelyet telepíttet az önkormányzat, amely megbízhatóan érzékeli az áthaladás szándékát és közben a forgalmi adatokat is gyűjti.
Tovább...Hulladékgazdálkodási ügyfélszolgálati telefonszám változás
2025.06.11
Tisztelt Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. egységes ügyfélkezelési rendszerének megfelelően a településünkön a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást biztosító STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatnak telefonszáma 2025. június 5-től megváltozott.
Tovább...