Hírek
Kinyitott a Sárvárfürdő strandja!
2022.05.31
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő strandja május 27-én kinyitott, és vidám gyermeknapi programokkal is készültek a nyitásra. A június 3-i hétvégén a hullámmedencét és a hátsó óriáscsúszdákat is birtokba vehetik a vendégek.
Az időjárás ugyan nem fogadta kegyeibe a strandnyitást, de nem kellett sokat várni a jó időre. A vendégek, a családok fürdőzhetnek már a strandmedencében, igénybe vehetik a négysávos versenycsúszdát, a dézsás gyermek élménymedencét, a bébi pancsolót, a gyermek kalandmedencét a kalózhajóval, a sárkányvárat, a fejes ugró öblöt.
A június 3-i, pünkösdi hétvégére a hullámmedencét és a hátsó óriáscsúszdákat is megnyitják már a vendégek előtt.
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő igazgatója, Kántás Zoltán lett a Magyar Fürdőszövetség régi - új igazgatója, ugyanis a napokban ismét őt választotta meg a közgyűlés. Elnöki beszámolójában vázolta a fürdők nehéz helyzetét. A Covid-járvány első évében, 2020-ban 23 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma, s az ágazat azóta is létszámhiánnyal küzd, miközben bérfejlesztési kényszer is terheli a fürdőket. A gyógykezelések támogatásának emelésével kapcsolatban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyitottnak látszik, s kért egy írásos, elemző anyagot, amelyet a szövetség vezetése az orvosi szakbizottság tagjaival közösen készít el a közeljövőben.
Szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a fürdőket az energiaárak drasztikus emelkedése. A villamos energia ára ötszörösére, a földgázé pedig a duplájára emelkedett alig több mint egy év alatt. Azt viszont jó hírként mondhatta el az elnök, hogy a fürdők hozzáférnek a TOP Plusz turisztikai fejlesztési pályázatokhoz, sőt, azon belül létezik egy kizárólag a gyógyfürdőknek kínált energetikai pályázat. Bizakodva tekintenek a nyári szezonra, hiszen végre korlátozásoktól mentesen élvezhetik a vendégek a nyarat és a fürdőzést.
További híreink
Szakmai Díjat kapott a sárvári kórház ápolási igazgatója
2025.09.12
Szeptember 4-én a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ünnepélyes keretek között adta át a köztestület által alapított kitüntetéseket egy siófoki tudományos konferencián. 2025-ban Vas vármegyében Gécziné Bődi Henrietta, a Sárvári Szent László Kórház ápolási igazgatója vehette át a rangos szakmai elsimerést.
Tovább...RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉS
2025.09.12
Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület szeptember 10-én a Városházán. Módosították Sárvár településrendezési eszközeit és napirendre került egy pályázati csomag, amelynek keretében több sárvári utca felújítására is pályázik az önkormányzat.
Tovább...Épül a hegyközségi kerékpárút
2025.09.12
Készül a támfal a hegyközségi kerékpárút nyomvonala mellett, a munkaterületen tartott bejárást Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester.
Tovább...MEGNYITOTTA 50. TANÉVÉT A NÁDASDY ISKOLA
2025.09.12
Augusztus 29-én jubileumi tanévnyitót tartottak a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában. Az Alkotmány utcai intézmény 1975-ben jött létre, az 50. tanévét kezdte meg szeptember 1-jén.
Tovább...Tovább nő a biztonság Észak-Vas vármegyében
2025.09.07
Újabb jó hírt jelentett be Ágh Péter, Észak - Vas országgyűlési képviselője a Versenyképes Járások Program keretében Sárváron Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester társaságában. A közbiztonság fejlesztése céljából térfigyelő kamerákat szerezhet be és telepíthet Sárvár, Szeleste, Jákfa és Uraiújfalu.
Tovább...Újabb fejlesztések, emelkedett a fűtéstámogatás jogosultsági határa
2025.08.31
Augusztus 27-én délután rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott a sárvári képviselő-testület, amely Pócza Imréné, a gazdasági bizottság új külsős tagjának eskütételével kezdődött.
Tovább...