Hírek
Ülésezett a sárvári képviselő-testület
2025.06.28
Nyári szünet előtti utolsó rendes ülését tartotta június 25-én a sárvári képviselő-testület, ahol többek között napirendre került a Sótonyi úti körforgalom és egy ingyenes lakossági födémszigetelési program is.
A júniusi képviselő-testületi ülésen módosították a hivatali helyiségen, illetve a hivatali munkaidőn túli házasságkötést szabályozó önkormányzati rendeletet. A döntést az tette szükségessé, hogy változtak a házasságkötési szokások, október 1-jét követően több házasságot kívánnak a szabadtéren megkötni, így most lehetővé vált október 1-je és március 31-e között is a szabadtéri házasságkötés.
Napirendre került a sárvári iparterületet elkerülő úttal kapcsolatosan a településrendezési eszközök módosítása.
Mivel a sárvári iparterületet elkerülő út tervezett nyomvonala a lakott területektől távol van, ezért az út felépítésével jelentkező új környezeti hatások nem jelentősek. Környezeti értékelés elkészítésére nincs szükség, folytatódhat a településrendezési eszközök módosítására irányuló eljárás. A tervezett úttal csökken a város forgalmi és környezeti terhelése, valamint az iparterületet kiszolgáló tehergépjármű-forgalom biztonságosabbá, gyorsabbá válik.
Tárgyalták a Sótonyi úti körforgalom megépítésével összefüggően is a településrendezési eszközök módosítását. Ezen beruházás esetében sincs szükség környezeti értékelés elkészítésére, folytatódhat a településrendezési eszközök módosítását célzó eljárás. Jelenleg zajlik hazai forrásból a körforgalom tervezése, amely már több körös egyeztetésen van túl, majd szintén hazai forrásból valósulhat meg a kivitelezés.
Módosították az ülésen – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – a polgármester és az alpolgármester illetményét.
Beszámolót fogadott el a testület a jegyző adóztatási tevékenységéről, amelynek eredményességét elismerve, köszöntetet is mondtak a képviselők dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző és kollégái munkájáért. 2024-ben több mint kettőezer idegenforgalmi adóbevallást, és több mint 1500 helyi iparűzési adóbevallást nyújtottak be Sárvár területén. Az önkormányzati adóhatóság tavaly is nagy gondot fordított az adózók tájékoztatására, a fizetési nehézséggel küzdő adózók esetében – kérelmükre – méltányosan jártak el. 2024-ben is hozzájárult tevékenységével az adóhatóság az önkormányzat tervezhető és eredményes gazdálkodásához.
- Az ingyenes lakossági LED-csere program után, a testület döntése értelmében, az ingyenes padlásfödém szigetelés lehetősége nyílik meg a sárváriak előtt – mondta el Kondora István polgármester. A Nemzeti Energia- és Klímaterv végrehajtása érdekében Magyarországon bevezették az energiahatékonysági kötelezettségi rendszert, amely a jogszabály szerinti kötelezetteknek olyan programok bevezetését írja elő, amelyek során igazolt, tényleges energiamegtakarítás keletkezik. Az Ace Service Kft., valamint a Get Eco Energy Kft. megkereste az önkormányzatot, hogy Sárváron vállalná a padlásfödém szigetelési program elindítását. A projektben részt venni kívánó ingatlanokkal szemben minimum elvárás, hogy a padlásfödém még nem rendelkezik hőszigeteléssel, és járható állapotban van. Vállalni kell, hogy a padlástér a szigetelés után nem használható raktárként. Az önkormányzat a szigetelőanyagok tárolásában nyújt majd segítséget.
A parajdi sóbányát sújtó természeti katasztrófa miatt nehéz helyzetbe került közösségek támogatására a sárvári önkormányzat 300 ezer forintot ajánlott fel.
További híreink
TOVÁBB GURULHATUNK A HEGYKÖZSÉGBEN!
2025.07.28
Megtörtént a munkaterület átadása, és Kondora István polgármester Dr. Máhr Tivadar alpolgármesterrel együtt bejárást tartott a Hegyközségben épülő új kerékpárút nyomvonalán.
Tovább...ISTEN ÉLTESSEN, MIA! - Átadták a 30. babaköszöntő csomagot
2025.07.28
Fider Miának és szüleinek, Fider Ádámnak és Szecsődi Viviennek adta át a 30. babaköszöntő csomagot Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a Városházán július 24-én.
Tovább...Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület
2025.07.28
Rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület július 24-én délután, ahol többek között új külsős bizottsági tagot választottak, és jóváhagyták a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő csúszdarendszer beruházási munkálataira vonatkozó vállalkozási szerződéseket.
Tovább...VÁROSSZERTE ZAJLIK A JÁTSZÓTEREK FELÚJÍTÁSA
2025.07.28
Zajlik a város játszótereinek folyamatos megújítása és karbantartása. Idén tavasszal új játékelemekkel is gazdagodott több játszótér. Körképünkben Sárvár város alpolgármesterét kérdeztük.
Tovább...Igazgatási szünet a hivatalban
2025.07.24
A Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2025. július 28-tól 2025. augusztus 1-ig igazgatási szünetet tart.
Tovább...Ingyenes padlásfödém szigetelés
2025.07.15
Az ingyenes lakossági LED-csere program után az ingyenes padlásfödém szigetelés lehetősége is megnyílt a sárváriak előtt augusztus 31-ig. A sárvári önkormányzat támogatásával indult el a padlásfödém szigetelési program, amelynek megvalósítását az Ace Service Kft. és a Get Eco Energy Kft. szakemberei végzik el teljesen ingyenesen, mindenféle rejtett költség nélkül.
Tovább...