Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Költészet napi esten hirdették ki a versíró pályázat eredményét

2023.04.18

A 100. születésnapját ünneplő Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola az iskola falain túl is átívelő pályázatokkal keresi fel a város intézményeit, színesíti a jubileumi évet. A „Földre néző szem, égre néző lélek" című versíró pályázat az iskola költészet napi estjén kerül értékelésre, és a műsorban a pályázatra beérkezett alkotásokat is hallhatta a közönség a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében.

Költészet napi esten hirdették ki a versíró pályázat eredményét

A műsor elején a zsűri elnöke, dr. Fonyó Roberta, a Sárvári Média Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hirdette ki a zsűri döntését, és adta át Németh Ernő igazgatóval együtt a díjakat.

A versíró pályázat ötlete és lebonyolítása, az ünnepi műsor összeállítása Vörös Krisztina tanárnő munkáját dicséri, aki a versenyen kívül maga is megörvendeztette a hallgatóságot egy általa írt verssel.

A pályázatra diákok és pedagógusok küldhették el műveiket. 32 diákvers és 5 pedagógusvers érkezett a pályázatra valamint egy novella. Verseket a „Gárdonyi és én" valamint a „Gárdonyi és Sárvár" témakörben várt a pályázat kiírója.

Költészet napi esten hirdették ki a versíró pályázat eredményét

A 7 tagú zsűri döntése alapján a versíró pályázat eredménye, a helyezettek:

DIÁKOKNÁL

Különdíjat kapott: Németh Milán a Gárdonyi Iskola 8. c osztályos tanulója A két Gárdonyi c. verséért

III. helyezést ért el: Erős Vivien a Nádasdy Tamás Általános Iskola 6.c osztályos tanulója A mi Gárdonyink c. verséért

II. helyezést ért el: Horváth Míra a Nádasdy Tamás Általános Iskola 8.a osztályos tanulója Csillagok Eger felett c verséért

I.helyezést ért el: Marton Márton A Gárdonyi Iskola 8.a osztályos tanulója Gárdonyi Iskola 100 éves jubileumára c. verséért

Költészet napi esten hirdették ki a versíró pályázat eredményét

PEDAGÓGUSOKNÁL

Különdíjat kapott: Lovász Adrienn a Szent László Katolikus Általános Iskola pedagógusa Tanítók imádsága című verséért

III. helyezést ért el: Pipics János a Gárdonyi Iskola pedagógusa Egy egri este című verséért

II. helyezést ért el: Lukács Réka Eszter a Gárdonyi Iskola pedagógusa 100 év ritmusa című verséért

I.helyezést ért el: Hóbor István a Nádasdy Tamás Általános Iskola pedagógusa Gárdonyi emléke című verséért

A költeményekből, a beérkezett novellából és a Gárdonyi Iskola alsós és felsős tanulóinak az iskolai műveltségi vetélkedőre készített rajzaiból összeállt egy könyv is. A pályázaton részt vevő, de helyezést el nem érő tanulók emléklapot vehetnek át majd iskolájuk igazgatójától.

A színvonalas műsor, amelyben az iskola kórusa, diákjai, pedagógusai és vendégek működtek közre az idei évben is megörvendeztette a díszterem hallgatóságát.

További híreink

Hétfőn földi szúnyoggyérítés, csütörtökön légi irtás lesz Sárváron

2024.07.12

Sárváron a katasztrófavédelem és a sárvári önkormányzat is végeztetett már földi kémiai szúnyoggyérítést. Az elmúlt hetek csapadékos időjárása és a Rába áradása miatt a szúnyogok továbbra is sok problémát okoznak városunkban, ezért az irtást folytatni kell.

Tovább...

Dr. Dobozy Imre nevét vette fel a Tinódi Gimnázium könyvtára

2024.07.12

Egy legendás tanáregyéniség emléke előtt tisztelegve, a Sárvári Tinódi Gimnázium úgy döntött, hogy Dr. Dobozy Imréről nevezi el az intézmény könyvtárát. Az emléktábla avatására június 13-án került sor egykori kollégák, tanítványok jelenlétében.

Tovább...

Sárváron lesz a 97. bélyegnap

2024.07.12

Sárvár városa ad otthont 2024-ben az Országos Bélyegkiállításnak és a 97. Bélyegnap rendezvényeinek.

Tovább...

Egészségügyi dolgozókat köszöntöttek a Városházán

2024.07.12

Július 2-án, Semmelweis-nap alkalmából egészségügyi dolgozókat köszöntöttek a Városházán. Sárvár Város Önkormányzata kilenc szakember részesített Szegedi Kőrös Gáspár Érdemérem kitüntetésben a kiemelkedő szakmai munka elismeréséül.

Tovább...

Újabb szúnyoggyérítés lesz csütörtökön Sárváron

2024.07.03

A katasztrófavédelem múlt héten végzett földi, kémiai szúnyoggyérítést Sárváron. Ez csak csökkentette a vérszívók számát, de az elmúlt hetek csapadékos időjárása, a Rába áradása miatt a számuk továbbra is magas. Sárvár Város Önkormányzata a hozzá érkezett lakossági jelzések alapján úgy döntött, hogy a katasztrófavédelem által szervezett szúnyoggyérítés mellett saját forrásból is szervez irtást.

Tovább...

Bővül a térfigyelő kamerák száma

2024.06.30

Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 27-én tartotta soron következő ülését a Városháza nagytermében. Bővül a térfigyelő kamerák száma, továbbra is támogatja a civil szervezeteket az önkormányzat.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!