Hírek
Számít a magyar vendégekre a Park Inn
2021.02.17
A szálláshelyeknek a koronavírus-járvány második hullámában ugyan nem kellett bezárniuk, de csak üzleti céllal fogadhatnak vendégeket, így többségük mégis a zárás mellett döntött. A négycsillagos Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa nem zárt be a covid első és második hullámában sem, de már nagyon várják, hogy újra megnyithassák kapujukat a turisták előtt is.
Tölli Bálint szállodaigazgató a vele készült interjú elején leszögezte, hogy a pandémia közepette is szerették volna a munkatársaikat foglalkoztatni, szerették volna az idén 15 éves szálloda szakmai tőkéjét megőrizni.
- A 2019-es év után senki nem várt ilyen 2020-as évet, amely elsősorban nem is a gazdasági eredményekről szólt, hanem az élet védelméről. Azokat az eredményeket, amiket a 2019-es év alapján vártunk, azokat nem tudtuk tavaly elérni, hiszen összesen mintegy 6 hónap volt az, amíg teljes üzemelés volt. Szállodánk nem zárt be, bár sok kollégánktól el kellett köszönnünk még októberben, de így is egy 70 fős létszám maradt. Az eredmények csalódást keltőek, de a vakcina érkezéséig, amíg folyamatosan nőtt a fertőzöttek és a halottak száma, felelőtlenség lett volna az ország újranyitása. Az idén talán talpra tudunk állni, de a 2019-es szintet talán majd 2022- 2023-ra sikerül elérnünk – mondta Tölli Bálint, aki arról is szólt, hogy a saját erőforrásaikat kell visszaforgatniuk annak érdekében, hogy meg tudják tartani a kollégáikat, ezért nagyon fontosak számukra a kormány által a pandémia idején nyújtott támogatások.
- Minden szálloda számára volt egy november 8-tól december 10-ig tartó időszak, amikor a bennlévő foglalások 80 %-át kifizette az állam, szerencsére a Spirithez hasonlóan, nekünk is magas volt a foglaltságunk. Azóta pedig, az éttermekhez hasonlóan, igénybe tudtuk venni a bértámogatást – szólt az igazgató.
Tölli Bálint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Nyugati Régiójának vezetőjeként a napokban tartott elnökségi üléssel kapcsolatban elmondta, hogy a vidéki szállodák már most nyitnának, de segítség nélkül ezt a válságot nem tudják a szállodák túlélni. Orbán Viktor miniszterelnök február 4-i bejelentését is üdvözölte, hogy egy online nemzeti konzultáció után sor kerülhet akár már március 1-jén egy részleges újranyitására. Mint mondta, a kormány többlépcsős gazdaságmentő csomagja egybecseng a szállodaszövetségben megfogalmazottakkal.
Tölli Bálint szállodaigazgató bízik abban, hogy legalább a magyar vendégek előtt mihamarabb megnyithatják a szálloda kapuit, így a belföldi turizmus erős támasza lehetne majd a Park Inn by Radisson Sárvárnak is.
További híreink
Még több nyugdíjas kaphat ajándékutalványt
2025.10.25
A sárvári képviselő-testület október 22-én tartotta soron következő ülését a Városháza nagytermében, amelyen Strompová Viktória, a Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselője nem volt jelen.
Tovább...Október a sárvári hősök hónapja!
2025.10.25
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából szervezett városi ünnepségen először az 1956-os hősök emléktáblájánál helyezte el az emlékezés koszorúit Ágh Péter országgyűlési képviselő, Dr. Máhr Tivadar alpolgármester és dr. Bankits László aljegyző a Sárvári Koncertfúvószenekar közreműködésével.
Tovább...Az újraélesztést ünnepeltük Sárváron
2025.10.20
Október 16-án, az újraélesztés világnapján három sárvári iskolában tartottak oktatást a mentőszolgálat munkatársai, közel 150 diákkal ismertették meg az újraélesztés helyes folyamatát. A rendezvény a Szent László Katolikus Általános Iskolában kezdődött, ahol egy adományozási ünnepségre is sor került.
Tovább...Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma
2025.10.20
Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.
Tovább...Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!
2025.10.20
„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.
Tovább...Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!
2025.10.20
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.
Tovább...






