Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

A szoros élbolyban harmadik helyen telel a Sárvár FC

2022.01.18

A Sárvár FC megyei első osztályban szereplő, Haraszti Zsolt edző által irányított, csapata ősszel lejátszott 15 mérkőzéséből tízet megnyert, 3 alkalommal játszott döntetlent, míg kétszer vesztesként hagyta el a pályát. Harminchárom megszerzett pontjával így a rendkívül szoros élbolyban a harmadik helyen áll a Király SE és a Celldömölk mögött.

A szoros élbolyban harmadik helyen telel a Sárvár FC

- A csapat összteljesítményét jónak értékelem, hiszen a szezon során kimondottan látványos mérkőzéseket is játszottunk, amelyeken mind a hozzáállással, mind a mutatott játékkal elégedett lehettem. Próbáltunk „játszó csapat” lenni, azaz labdabirtoklásra építeni a játékunkat, ami általában működött is. Legtöbbször persze az ellenfél nagyon mélyen védekező hadrendje is rákényszerített bennünket erre. Próbáltunk gyors passzos játékkal fölényt kialakítani, vagy bátor egyéni teljesítményekkel feltörni a betömörülő ellenfelet.  A nagyobb problémát inkább abban látom, hogy nem volt elég kiegyensúlyozott a teljesítményünk. Azon csapatok ellen, amelyek az élmezőnyhöz tartoznak minden mérkőzést győztesen vívtunk meg, egyedüli kivétel a Király SE volt, akivel döntetlent játszottunk. A bajnokság sereghajtói ellen viszont olyan mérkőzéseken, ahol nekünk állt a zászló, fontos pontokat hullattunk el. A jövőben azon kell dolgoznunk, hogy az úgynevezett „papírforma” meccseket is tudjuk hozni! Úgy gondolom, hogy a dobogós helyezéssel a vezetőség is elégedett, hiszen szoros az élmezőny, az első négy helyen telelő csapat három ponton belül van. Ami azt jelenti, hogy ez a bajnokság még nincs lefutva, közülük bárki – így mi is- felkerülhet a dobogóra, akár annak legmagasabb fokára is -értékelte az őszi teljesítményt Haraszti Zsolt.

 

Haraszti Zsolt edző a téli felkészülés programjáról is szólt.  - Január 17-én kezdjük meg a hathetesre tervezett felkészülést, amelyben heti 4 - 5 edzés vagy edzőmérkőzés szerepel. A felkészülési mérkőzéseken a szomszédos megyék NB 3-as, vagy a megyei bajnokság élmezőnyébe tartozó csapataival játszunk majd – szólt Haraszti Zsolt.

 

A szurkolókat a holtidényben leginkább foglalkoztató kérdés, hogy várható-e változás a keretben? Az edző erre válaszolva elmondta, hogy a téli időszakban nem könnyű a változtatás, mert az amatőr labdarúgásban év közben csak akkor lehet igazolni, ha az ellenfél csapata lemond valakiről. Így nagy változások nem várhatóak, néhány játékossal ugyan tárgyalnak, de konkrétumokról egyelőre nem tudtak beszámolni. A cél pedig tavaszra is a minél több győzelem, és a minél előkelőbb helyezés, szeretnének végig harcban állni a tavasszal a dobogós helyezésért, azon belül akár a legfényesebb éremért is!

További híreink

November 4-ig lehet pályázni a Bursa Hungarica ösztöndíjra

2025.09.29

Sárvár Város Önkormányzata 2025-ben is csatlakozott a felsőoktatási intézmények hátrányos szociális helyzetű hallgatói, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2026. évi fordulójához.

Tovább...

Újabb kerékpárút épülhet Sárváron

2025.09.23

Elkészülhet a Sárvár és Csénye közé tervezett kerékpárút mintegy 200 méteres szakasza az egykori HUKE-teleptől a Flex parkoló végéig. A Versenyképes Járások Program keretében jelentette be az újabb fejlesztést Ágh Péter országgyűlési képviselő Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester társaságában Sárváron.

Tovább...

Újjáéledtek a szüreti hagyományok

2025.09.23

Szeptember 13-án a Sárvári Szüret nyitotta meg a város őszi programsorát – idén először a Vadkert Major adott otthont a hagyományőrző és szórakoztató rendezvénynek. Az új helyszín beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a felvonulástól a késő esti koncertekig sokan voltak kíváncsiak a programra.

Tovább...

Megrendezték az Óvodák Ligáját a Sárvár Arénában

2025.09.23

A Szent Piroska Katolikus Óvoda és a Sárvári Vármelléki Óvoda nagycsoportosai szeptember 17-én a kézilabdával és a labdarúgással ismerkedhettek meg a Sárvár Arénában. Az Óvodák Ligáján a Sárvári Kinizsi SE Kézilabda Szakosztályának tagjai és a Sárvár FC edzői játékos, labdás feladatokkal várták az óvodásokat.

Tovább...

Sárváron temették el Prof. Dr. Kásler Miklóst

2025.09.23

Az életének 76. évében, szeptember 5-én, elhunyt Prof. Dr. Kásler Miklós Széchenyi-díjas onkológust, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetőjét katolikus szertartás szerint helyezték végső nyugalomra a sárvári Sári temetőben szeptember 19-én.

Tovább...

Fogadóórát tart Klimits István önkormányzati képviselő

2025.09.19

Klimits István önkormányzati képviselő fogadóórát tart szeptember 22-én, hétfőn 16:30 és 17:30 között a Sárvári Önkormányzati Hivatal 218-as számú irodájában.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!