Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Visszatértek Sárvárra a hagyományőrzők

2021.08.13

A Fekete Bég szobrának megkoszorúzásával kezdődött el az idén kissé szűkebb programmal és Nádasdy Hagyományőrző Találkozó névre keresztelt sárvári történelmi forgatag. A Tabulatúra együttes, valamint a magyar és oszmán harcosok működtek közre a megemlékezésen.

Visszatértek Sárvárra a hagyományőrzők

A Fekete Bég lándzsás szobránál Sárvár önkormányzata, a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület és a Nádasdy Ferenc Bandérium helyezett el koszorút.

Nádasdy Ferenc szobránál dr. Máhr Tivadar alpolgármester mondott beszédet. – Jelenleg is történelmi időket élünk, de ne gondoljuk, hogy nincsenek harcok, csak nem karddal vívjuk meg a küzdelmeket. Míg a 16. századi közösségi média a tábortűz körüli beszélgetést jelentette, addig ma más színterei vannak az identitásunk megőrzésért és nemzetünk megmaradásáért vívott európai harcban – fogalmazott dr. Máhr Tivadar.  

Visszatértek Sárvárra a hagyományőrzők

A hagyományőrző találkozó hétvégéjét a koronavírus miatti rendelkezések és az időjárás is befolyásolta. – Az idei évben a vár falain belül kellett megrendeznünk az eseményt a jelenleg érvényben lévő pandémiás szabályok miatt. Eddig az elmúlt 12 évben a programok több mint fele a várparkban zajlott. Így kihívás volt a vár belső helyszíneihez szabni a találkozó történéseit – szólt Szabó Krisztián főszervező, a Nádasdy Hagyományőrző Egyesület elnöke.

A péntek délutáni megemlékezést követően a fesztiválon résztvevő tíz csapat a vár belső udvarán tartott fegyvermustrát. A sárvári Nádasdy Bandérium, a Vörös Oroszlánok, Bocskai Angyalai, a Batthyány Bandérium, a Kapuvári Garták, a Zrínyi hagyományőrzők, a Múltunk és Jövőnk, valamint a Kőszegi hagyományőrzők fegyverzetét mutatták be és kritizálták is meg az ellen oldali harcosok. A hadak levonultak, majd a hagyományőrzők puskásai a vár fala mellett kialakított viadaltéren adtak sortüzet. A meglehetősen zajos robbogtatások elriasztották az esőfelhőket a város fölül. Így kinyithattak a borfórum faházai, a színpadon pedig a Varnyú Country, a Tom Kondor Band és A kutya vacsorája adott koncertet az első napot zárva.

Visszatértek Sárvárra a hagyományőrzők

A szombat délelőtti hivatalos megnyitót a zuhogó eső miatt a Nádasdy-vár nagytermében tartották. A csapatok zászlajai előtt elsőként köszöntőt mondott Ágh Péter országgyűlési képviselő, majd a rendezvényt Kondora István, Sárvár polgármestere nyitotta meg. Ezt követően a hagyományőrzők bajusz, szakáll és viselet szépségversenyét tartották meg 34 indulóval.

A hagyományőrzők viseletviadalának legeredményesebbje Illés Szilárd, a Nádasdy Ferenc Bandérium tagja lett első helyet szerezve a viselet versenyben, míg a bajuszversenyben harmadik helyezését érte el. A bajuszkirály a kapuvári Áder Attila lett.

Visszatértek Sárvárra a hagyományőrzők

A délutáni programokra visszatért a jó idő és a vásárosok portékáit és a hagyományőrzők sátrait is megcsodálhatta a közönség. A színpadon a Mira Orient Art, a Regős együttes, Ujvári Timi és a Hot Stuff, a Gargantua, valamint az Anima Sound System szórakoztatta éjszakába nyúlóan a közönséget. A találkozó zárónapján vasárnap konferenciát tartottak a hagyományőrzőknek.

További híreink

Ülésezett a sárvári képviselő-testület

2024.03.22

A sárvári képviselő-testület megtartotta márciusi soron következő ülését a Városháza nagytermében.

Tovább...

Eredicsné Mayer Éva és Pernecker Csilla megyei kitüntetésben részesült

2024.03.21

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából a Vas Vármegyei Közgyűlés március 14-én tartott ünnepi ülést a vasegerszegi művelődési házban. A megemlékezés keretében Vas Vármegye Szolgálatáért „Oktatási Tagozata” elismerésben részesült Eredicsné Mayer Éva, a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola tanára és Pernecker Csilla, a Sárvári Tinódi Gimnázium tanára.

Tovább...

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át Kondora István

2024.03.21

A Magyar Köztársaság elnöke az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Kondora István, Sárvár polgármestere részére, amelyet Navracsics Tibor területfejlesztési minisztertől vehetett át március 12-én a Vigadóban.

Tovább...

Több százan ünnepelték együtt Sárváron a márciusi ifjakat

2024.03.21

„Március tizenötödike jelkép, mely magába sűríti a megelőző évtizedek fokozatosan kibontakozó reformmozgalmát, de egyben jelképezi a forradalom kitörése után alig fél évvel kezdődő szabadságharcot is.” – mondta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójára emlékező beszédében Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a Nádasdy-vár udvarán.

Tovább...

Március 20-tól lehet égetni a kerti hulladékot

2024.03.12

Sárvár Város Önkormányzata közzétette a kerti hulladék égetésére vonatkozó tájékoztatóját. Március 20-tól április 30-ig lehet az avart és a kerti hulladékot égetni Sárváron az önkormányzat környezetvédelemről szóló rendelete értelmében.

Tovább...

Felavatták a felújított Berzsenyi utcát

2024.03.09

Március 2-án délelőtt ünnepélyesen átadták a felújított Berzsenyi utcát az ott élőknek és a város minden lakójának. Több mint 10 éve tervben volt már a Berzsenyi utca felújítása, az elmúlt évben megnyíló pályázati lehetőséggel egy régi álom válhatott valóra.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!