Hírek
Emlékhelyek napja a Nádasdy-várban
2024.05.21
Az Emlékhelyek Napja országos programhoz kapcsolódott az idei évben is a Nádasdy Kulturális Központ. A Nemzeti Örökség Intézete országos programsorozata minden év májusának második hétvégéjén a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre hívja fel a figyelmet az Emlékhelyek Napja programmal.
A nagyszámú érdeklődő közönséget Takács Zoltán Bálint intézményvezető, történész köszöntötte a vár aulájában, majd Tevan Judit bemutatta a Tevan családhoz kapcsolódó tárlatot az aulában. Takács Zoltán Bálint vezetésével a Nádasdy-vár építési periódusait, tulajdonosait és Sárvárra gyakorolt hatásukat ismerhették meg a résztvevők a kétórás várbejárás alatt. A bejárás végén a kettes bástya mellett kialakított rózsakert megnyitására került sor, mely közösségi felajánlásból és önkormányzati támogatásból valósult meg.
- A rózsakert visszatekint a bajorok időszakára, Mária Terézia Dorottya létesített Sárváron rózsakertet, melyről, sajnos, nem tudjuk pontosan, hogy hol volt, de a visszaemlékezések, és a korabeli levelek alapján bizonyítható a kert megléte – mondta Takács Zoltán Bálint.
Az átadón Kondora István polgármester kiemelte, hogy fontosak az ehhez hasonló kisebb volumenű beruházások is, ezek által újabb közösségi terek alakulnak ki a Nádasdy-várban, amely a sárvári kultúra központja, a sárvári családok találkozóhelye.
A délután zárásaként Bujtás Ervin zenéje mellett a résztvevők birtokba vették a Nádasdy-vár új funkcióval ellátott terét.
További híreink
Az aradi vértanúkra és gróf Batthyány Lajosra emlékeztünk
2024.10.08
175 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki a szabadságharc 13 honvédtisztjét Aradon, és gróf Batthyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét Pesten. Vértanúinkra október 3-án emlékeztünk Sárváron, az esős időjárás miatt az ünnepségre a Nádasdy-vár aulájában került sor.
Tovább...Kampel Oszkár és Szabó Lajos Sárvár Városért Érdemérmet kapott
2024.09.28
A 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó ülésén két - közéleti pályafutását befejező - önkormányzati képviselő Sárvár Városért Érdemérem kitüntetést vehetett át.
Tovább...Cikluszáró képviselő-testület - Több fontos döntést is hoztak
2024.09.28
Megtartotta a 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó ülését a sárvári képviselő-testület a Városháza nagytermében. A képviselők több fontos döntést is hoztak.
Tovább...Országos bélyegkiállításnak adott otthont Sárvár
2024.09.27
Szeptember 20-22. között Sárvár adott otthont a HUNFILA 2024 Országos Bélyegkiállítás és 97. Bélyegnap eseményeinek. A Sárvár Arénában rendezett háromnapos kiállításon mintegy tízezer bélyeg, filatéliai objektum volt megtekinthető. Szeptember 20-án, a kiállítás ünnepélyes megnyitóján forgalomba helyezték a Sárvárról készült alkalmi bélyegeket is.
Tovább...Új járda és gyalogátkelő épül az Ikervári utcában
2024.09.25
Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan 2024-ben is folytatódnak Sárvár város saját forrásból finanszírozott közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztései. Ennek keretében az AVIA benzinkúttól a belső Ikervári utcáig új járda épül, és egy gyalogátkelőhelyet is kialakítanak. A kivitelezők szeptember közepén megkezdték a munkálatokat.
Tovább...Folytatódott az útfelújítás a Dévai utcában
2024.09.25
Folytatódott a tavasszal megkezdett útépítés a Dévai utcában, ahol most az 1/a-1/c ingatlanok, valamint a 3. és 5. számú társasházak előtti bevezető utak felújítását végeztette el a sárvári önkormányzat saját forrásból.
Tovább...