Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Intézményvezetői értekezleten találkoztak az igazgatók

2021.09.28

Intézményvezetői értekezletet tartottak a Városházán. Tavaly a pandémia miatt elmaradt a Kondora István polgármester által szervezett találkozó, így most bőven volt mit megbeszélni az intézményvezetőkkel.

Intézményvezetői értekezleten találkoztak a sárvári igazgatók

A sárvári nevelési, oktatási, közművelődési, szociális intézmények és a Sárvári IGESZ vezetői jöttek el, akiket a Sárvári Önkormányzati Hivatal vezetőivel együtt köszöntött Kondora István polgármester. Megtisztelte a rendezvényt jelenlétével Rozmán László, a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója és Rettegi Attila, a Vas Megyei Szakképzési Centrum főigazgatója is.

- Új vezetőket köszönthettünk a körünkben, Talabér Csaba lett a Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója, Szijártó Zsolt pedig a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola vezetője. De ebben a körben most köszönthettük először a Sárvári Tinódi Gimnázium igazgatójaként Némethné Rádl Krisztinát, a Sárvári Turisztikai Technikum igazgatójaként pedig Hevér Mihálynét. Szeptember 1-jétől a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásába került Petőfi úti óvoda vezetőjének személye nem változott, de az intézmény Szent Piroska Katolikus Óvoda néven folytatja működését – sorolta a változásokat Kondora István polgármester.

Intézményvezetői értekezleten találkoztak a sárvári igazgatók

A találkozón szó esett a digitális oktatás tapasztalatairól, az intézményi és városi fejlesztésekről.

– Nagyon sok pozitív hozadéka volt a digitális oktatásnak, de nagyon sok napi problémát is felvettet, például az eszközök kérdése kapcsán vagy a személyes találkozások hiánya miatt. Egyeztettünk az intézményi felújításokról is, így a Gárdonyi iskola és a gimnázium esetében, illetve szó esett a bölcsőde bővítéséről is. A gondozási központban a pandémia miatt a meglévő ellátottak gondozása és az új gondozottak megjelenése új kihívások elé állította a dolgozókat. Számba vettük az intézmények anyagi kondícióit is. Ezzel kapcsolatban elmondható, hogy stabilan és biztonságban működnek a városi intézmények, ha szükségük van segítségre, akkor mögöttük áll az önkormányzat. Nagyon szűkösen, de ezt az évet is végig tudjuk vinni, minden eltervezett és minden váratlan tervünket, kiadásunkat meg tudunk valósítani Sárváron – mondta el Kondora István.

 

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy mindannyian bíznak abban, hogy a 2021/2022-es tanév már a megszokott rend szerint folyhat majd a gyerekek, szülők és nevelők megelégedésére.

További híreink

A reformáció öröksége előtt tisztelegtek Sárváron Sylvester János emlékművénél

2026.11.02

A reformáció emléknapja alkalmából Sylvester János emlékművénél koszorúztak Sárváron. A Sárvári Evangélikus Egyházközség, a Sárvári Református Egyházközség és az önkormányzat képviselői közösen tisztelegtek a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja előtt. A megemlékezés a hit, az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet.

Tovább...

Átvilágítják a sárvári önkormányzati cégeket, új fürdőigazgatót választott a képviselő-testület

2026.11.02

A sárvári képviselő-testület októberi ülésén egyhangúlag döntött a négy önkormányzati cég pénzügyi átvilágítására vonatkozó ajánlatkérésről. Meghallgatták a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjét, településrendezési kérdésekről tárgyaltak, és új óvodavezetői pályázatot írtak ki. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. új ügyvezetője 2027 januárjától Kopácsi Zsuzsanna lesz.

Tovább...

Ötéves a Nádasdy Közösségi Kert – közösségi kertnap és új fásítási program indult Sárváron

2026.10.30

„Kertre fel!” mottóval rendeztek közösségi kertnapot október 10-én az ötéves Nádasdy Közösségi Kertben. Három sárvári általános iskola egy-egy magaságyást fogadott örökbe, és egy naspolyafa elültetésével elindult a „Zöld szívvel Sárvárért!” civil fásítási program. A látogatókat szakmai előadások, termelői piac, kézművesfoglalkozások és közös kertészeti munkák várták.

Tovább...

Csendes vadászat – Nagy Csaba természetfotóiból nyílt kiállítás a sárvári könyvtárban

2026.10.30

Nagy Csaba természetfotós „Csendes vadászat” című kiállításával zárult az Országos Könyvtári Napok sárvári programsorozata. A Nádasdy Kulturális Központ könyvtárának galériájában megnyílt tárlatot dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. A fotós a megnyitón alkotói módszereiről is mesélt.

Tovább...

Százéves fennállását ünnepelte a Sárvári Református Egyházközség

2026.10.30

Hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját október 10-én a Sárvári Református Egyházközség. A megtelt templomban felidézték a gyülekezet történetének meghatározó eseményeit, Kondora István polgármester emléklapot adott át, és felavatták a centenárium tiszteletére állított kopjafát. Az ünnepség közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.

Tovább...

Könyvtárpártolókat köszöntöttek és zenés irodalmi estet tartottak Sárváron

2026.10.30

Könyvtárpártoló pedagógusokat köszöntöttek és zenés irodalmi estet rendeztek október 7-én a sárvári könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretében. Darázsné Horváth Kornélia, Frigyné Kiss Éva és Vörös Krisztina elismerő oklevelet vehetett át. Az est vendége Gráf Légrádi Balázs szombathelyi költő volt, akinek műveit gitárjáték, szavalat és ének kísérte.

Tovább...