Hírek
Felavatták a Dévai utcai játszóteret
2024.06.04
Május 24-én ünnepélyes keretek között avatták fel a Dévai és Újsziget utcai játszóteret. Az ünnepség jó hangulatban és nagy érdeklődés mellett zajlott.
Az átadón megjelenteket Vinter István, a körzet önkormányzati képviselője köszöntötte, aki örömének adott hangot, hogy a családok évek óta áhított vágyát sikerült teljesíteni ezzel a játszótérrel, amely tavaly újult meg, idén pedig ívókút és egy újabb játékelem is került ide.
- Nagyon örülök, hogy igazi ünnepé tudtuk varázsolni ezt a délutánt, amikor kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat! Néhány évvel ezelőtt indult játszótérfelújítási programunk, amit kiemelten fontosnak tartunk, hogy a sárvári családok és gyermekek ezáltal is otthonosabban érezhessék magukat városunkban. Idén tavasszal új homokozók, új játszóeszközök kerültek hat játszótérre is 15 millió forint értékben. Készülnek a tervei már egy újabb játszótérnek is! – sorolta Dr. Máhr Tivadar, aki hozzátette: a Dévai és Újsziget utcai játszótér az „Élhető Sárvár” projekt részeként valósulhatott meg, melyben csapadékvíz elvezető rendszerek újulhattak meg, parkolók, okos zebrák létesültek, egy viszont közös ezekben, az itt lakók jólétét nagyban elősegíti.
Az átadón részt vett Kondora István polgármester és Földi Árpád, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke is.
Finom pörkölt, lufihajtogatás, a Kanona Band majd Csuta zenéje mellett jó hangulatban telt a délután és az este.
További híreink
Hálaadó szentmisén köszöntötték a Szent Miklós Plébánia új lelkipásztorait
2026.08.12
Hálaadó szentmisén köszöntötték Aigner Géza plébánost és Rákos József káplánt a Szent Miklós-templomban. Az új lelkipásztorok augusztus 1-jén kezdték meg szolgálatukat a plébánián. A szentmisén az egyházközség, a katolikus iskola és Sárvár Város Önkormányzata képviselői is üdvözölték őket.
Tovább...Szlovén példák inspirálják Sárvár turisztikai fejlesztését
2026.08.12
Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Pannon Business Network képviselői szakmai tanulmányúton jártak Szlovéniában. A DanubeCrafts projekt keretében a turisztikai együttműködés, a desztinációmenedzsment, valamint a kulturális örökség digitális és élményszerű bemutatásának jó gyakorlatait ismerték meg.
Tovább...Takarékossági intézkedések Sárváron
2026.08.01
A tartós hőség és a Duna rekord alacsony vízállása miatt energiaellátási krízis alakulhat ki Magyarországon. Sárvár Város Önkormányzata felelősen áll a rendkívüli helyzethez, ezért takarékossági intézkedéseket vezet be mind az áram-, mind a vízfogyasztás vonatkozásában.
Tovább...Időközi választás - Bemutatkoznak a jelöltek!
2026.07.30
Sárváron augusztus 30-án tartják a 4-es számú választókerületben az időközi önkormányzati képviselő-választást. Hét jelöltet vett nyilvántartásba a Helyi Választási Bizottság, akiket a szavazólapon szereplő sorrendben mutatunk be.
Tovább...AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...








