Hírek
Megyei elismerésben részesült Farkas Johanna és Farkas Júlia
2022.10.25
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából rendezett megyei ünnepségen Farkas Johanna és Farkas Júlia Európa-bajnok kézilabdázók a kortársaik számára mutatott példaértékű sikeres szakmai tevékenységük elismeréséül "Békássy Ferenc Díj” kitüntetésben részesültek.
Az elismerést a testvérpár nevében Farkas Júlia vette át, akinek Kondora István, Sárvár polgármestere és Dr. Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere és dr. Kondora Bálint, a vas Megyei Közgyűlés alelnöke is gratulált.
Farkas Johanna és Farkas Júlia Ikerváron kezdték a kézilabdázást. Általános Iskolai tanulmányaikat a Szent László Katolikus Általános Iskolában végezték. Már az ikervári játékoséveiket is komoly eredmények jellemezték, a sok közül rögtön az elején egy országos bajnoki cím. Ezt követően az ikervári csapat a Győri Audi ETO KC utánpótláscsapata lett. A lányok nyolcadik osztályos korukig Ikerváron, Horváth János műhelyében nevelkedtek a Győr színeiben, mindketten 2021 nyarán Európa-bajnokok lettek.
Johanna júliusban a junior U19-es válogatott irányítójaként állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ezzel immár kétszeres Európa-bajnok. 2022. júliusában a junior kézilabda-válogatottal ezüstérmet nyert a szlovéniai világbajnokságon.
Júlia nyakába 2021-ben Montenegróban került aranyérem, ahol az U17es magyar válogatott hibátlan mérleggel jutott túl ellenfelein, egyúttal az U17-es torna legértékesebb játékosának is megválasztották. Júlia 2022-ben tagja volt a magyar női U18-as kézilabda-válogatottnak a Szkopjéban zajló korosztályos világbajnokságon, ahol bronzérmet nyert a csapat. Mindkét lány kiváló teljesítményt nyújtott, és meghatározó szerepet töltött be az ifjúsági, illetve junior korosztályos válogatottban.
Johanna 16 évesen profi szerződést kötött a nagy múltú Győri Audi ETO KC csapatával. A 2020/2021-es szezonban kölcsönben szerepelt a Szent István Nemzeti Kézilabda Akadémia együttesében. A 2021/22-es idényt Dunaújvárosban töltötte, ahol szintén kölcsönjátékosként szerepelt, az idei szezonba végleges átigazolt.
Júlia a Győri Audi ETO KC keretének tagja.
További híreink
A reformáció öröksége előtt tisztelegtek Sárváron Sylvester János emlékművénél
2026.11.02
A reformáció emléknapja alkalmából Sylvester János emlékművénél koszorúztak Sárváron. A Sárvári Evangélikus Egyházközség, a Sárvári Református Egyházközség és az önkormányzat képviselői közösen tisztelegtek a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja előtt. A megemlékezés a hit, az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet.
Tovább...Átvilágítják a sárvári önkormányzati cégeket, új fürdőigazgatót választott a képviselő-testület
2026.11.02
A sárvári képviselő-testület októberi ülésén egyhangúlag döntött a négy önkormányzati cég pénzügyi átvilágítására vonatkozó ajánlatkérésről. Meghallgatták a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjét, településrendezési kérdésekről tárgyaltak, és új óvodavezetői pályázatot írtak ki. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. új ügyvezetője 2027 januárjától Kopácsi Zsuzsanna lesz.
Tovább...Ötéves a Nádasdy Közösségi Kert – közösségi kertnap és új fásítási program indult Sárváron
2026.10.30
„Kertre fel!” mottóval rendeztek közösségi kertnapot október 10-én az ötéves Nádasdy Közösségi Kertben. Három sárvári általános iskola egy-egy magaságyást fogadott örökbe, és egy naspolyafa elültetésével elindult a „Zöld szívvel Sárvárért!” civil fásítási program. A látogatókat szakmai előadások, termelői piac, kézművesfoglalkozások és közös kertészeti munkák várták.
Tovább...Csendes vadászat – Nagy Csaba természetfotóiból nyílt kiállítás a sárvári könyvtárban
2026.10.30
Nagy Csaba természetfotós „Csendes vadászat” című kiállításával zárult az Országos Könyvtári Napok sárvári programsorozata. A Nádasdy Kulturális Központ könyvtárának galériájában megnyílt tárlatot dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. A fotós a megnyitón alkotói módszereiről is mesélt.
Tovább...Százéves fennállását ünnepelte a Sárvári Református Egyházközség
2026.10.30
Hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját október 10-én a Sárvári Református Egyházközség. A megtelt templomban felidézték a gyülekezet történetének meghatározó eseményeit, Kondora István polgármester emléklapot adott át, és felavatták a centenárium tiszteletére állított kopjafát. Az ünnepség közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.
Tovább...Könyvtárpártolókat köszöntöttek és zenés irodalmi estet tartottak Sárváron
2026.10.30
Könyvtárpártoló pedagógusokat köszöntöttek és zenés irodalmi estet rendeztek október 7-én a sárvári könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretében. Darázsné Horváth Kornélia, Frigyné Kiss Éva és Vörös Krisztina elismerő oklevelet vehetett át. Az est vendége Gráf Légrádi Balázs szombathelyi költő volt, akinek műveit gitárjáték, szavalat és ének kísérte.
Tovább...







