Hírek
Bemutatkozik Dr. Csende Sándor Viktor, a Sárvári Járási Hivatal új vezetője
2026.03.16
Dr. György István, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkár - Vámos Zoltán főispán javaslatára - 2025. november 16-ai hatállyal nevezte ki Dr. Csende Sándor Viktort a Sárvári Járási Hivatal hivatalvezetőjévé. Dr. Csende Sándor lapunknak elmondta, örömmel vállalta a feladatot, amely új kihívást jelent számára.
Dr. Csende Sándor 25 éven keresztül volt tűzoltó, 2017-ben a Sárvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka lett, 2022-től látta el a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetői feladatait.
- Bejártam a tűzoltó szakmán belül a ranglétrát, beosztott tűzoltóként kezdtem, majd szolgálatparancsnok, parancsnokhelyettes, tűzoltóparancsnok voltam. Egy kis kitekintést tettem a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ellenőrzési szolgálatához, ott voltam belső ellenőr, majd pedig kirendeltségvezető voltam itt Sárváron. Tavalyi év augusztusában kaptam felkérést ennek a beosztásnak az elvégzésére. Akkor már birtokomban volt egy államtudományi doktori cím is, és úgy gondoltam, hogy ezt a címet, illetve az itt tanultakat tudom hasznosítani – fogalmazott bemutatkozásában.
A járási hivatalvezető rámutatott, hogy a hatósági munka során nagyon sokrétű, változatos feladatot lát el a hivatal. A tavalyi évben több mint 80 ezer hatósági döntést adtak ki, a kormányablakban több mint 14 ezer okmányt állítottak ki. Kiemelte, hogy jól felkészült kollégák dolgoznak a hivatalnál, komoly szakmai munka folyik. Továbbra is az a cél, hogy a Vas Vármegyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatala hatékony és ügyfélbarát szolgáltatást nyújtson az állampolgárok számára.
A lakosság figyelmét egy fontos változásra is felhívta. A tervek szerint az idei év márciusában új helyre, a Batthyány utca 63. szám alá költözik a sárvári Földhivatali Osztály, a Foglalkoztatási Osztály és a Tűzvédelmi, Iparbiztonsági Osztály. Modernebb körülmények között fogadják az ügyfeleket.
További híreink
Huszártalálkozót szerveztek Sárváron
2026.09.21
Huszártalálkozónak és történelmi konferenciának adott otthont a Nádasdy-vár szeptember első szombatján. A huszadik találkozón az első világháború 1916-os eseményei kerültek középpontba, a délutáni programon pedig koszorúzással, fegyver- és viseletbemutatóval, huszárlovakkal és tárlatvezetéssel várták az érdeklődőket.
Tovább...Takács Imre költő születésének 100. évfordulójára emlékeztek Rábasömjénben
2026.09.18
Takács Imre József Attila-díjas költő, író születésének 100. évfordulójára emlékeztek Rábasömjénben. A róla elnevezett közösségi házban rendezett irodalmi esten felidézték a település szülöttének életútját és munkásságát, versei is elhangzottak, a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai pedig életművét bemutató kiállítást készítettek.
Tovább...Azbesztmentesítés - Lakossági igényfelmérést indít a sárvári önkormányzat
2026.09.12
A sárvári képviselő-testület szeptember 11-én rendkívüli ülésen tárgyalta az Azbeszt-mentesítési Alap keretére kiírt, az azbeszt-szennyezettséggel érintett területek mentesítését célzó pályázati felhívás benyújtási feltételeit.
Tovább...Dr. Dénes Tibor nyugalmazott polgármestert köszöntötték 90. születésnapján
2026.09.08
90. születésnapja alkalmából köszöntötték Dr. Dénes Tibort, Sárvár nyugalmazott polgármesterét és díszpolgárát. Kondora István polgármester, dr. Máhr Tivadar alpolgármester és dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző miniszterelnöki köszöntő oklevéllel, a város ajándékaival és jókívánságokkal kereste fel otthonában az egykori városvezetőt.
Bognár Nóra, a Sárváriakért Egyesület jelöltje nyerte az időközi választást
2026.08.31
Bognár Nóra, a Sárváriakért Egyesület jelöltje nyerte a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben az augusztus 30-án tartott időközi önkormányzati választást.
Tovább...PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2026.08.28
Sárvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő Sárvári Gyógyfürdő Kft. (9600 Sárvár, Vadkert utca 1. cégjegyzékszám: 18-09-104337) ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére.






