2023.02.01
Tinódi Lantos Sebestyén halálának 467. évfordulója alkalmából Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Tinódi Sebestyén Gimnázium Tinódi emléknapot tartott január 30-án, hétfőn. A programok egyik helyszíne a Tinódi Gimnázium volt, ahol előadással és koszorúzással emlékeztek meg a 16. századi névadóról. Az ünnepségen a Tinódi-Szeibert pályázat eredményeit is kihirdették.
A 10. A osztályos tanulók a díszteremben műsort adtak iskolatársaiknak. A 16. századi krónikás életének legfontosabb állomásait elevenítették fel a színpadon korhű öltözetben. Felkészítő tanáruk Dr. Hajdu Tamás latin és történelem szakos tanár volt.
Az emléknapon került sor a Tinódi-Szeibert pályázat eredményhirdetésére. Némethné Rádl Krisztina igazgató elmondta, a 2022/2023-as tanévben történelmi és képzőművészeti pályázatot is hirdetett az iskola. Esszépályázatokat „A forradalmár Petőfi és a törvényes forradalom” címmel fogadtak, képzőművészet kategóriában plakátot kellett tervezniük a diákoknak a gimnázium népszerűsítéséhez. Idén hat diákot díjaztak, valamennyien plakáttal neveztek. A pályázóknak Kondora István polgármester nyújtotta át az elismeréseket.
Plakáttervet készítettek: Sajtos Adél 11.A, Farkas Hanna, Koronczai Adél, Magó Magdolna és Palatinus Anna 11.B és Grodvalt Zsuzsanna 12.B osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk Grodvaltné Martos Veronika volt.
Az iskolában a Tinódi-szobor megkoszorúzásával zárult az ünnepség. A hagyományok szerint a 9. évfolyamos tanulók felsorakoztak a névadó szobra előtt, majd a Tinódi-indulót énekelve megkoszorúzták Németh Mihály szobrászművész alkotását.
Az eseményen Dr. Máhr Tivadar alpolgármester is részt vett, aki tinódis öregdiákként mindig szívesen tér vissza iskolájába.
2023.09.19
Az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft. az idei évben is biztosítja a lakossági ügyfelei részére a lomhulladék összegyűjtését és elszállítását. Sárvár település közigazgatási területén az éves lomtalanítás három körzetben, három időpontban kerül megszervezésre.
Tovább...2023.09.18
Szeptember 21-én, csütörtökön ismét állásbörzét szervez Sárváron a Változó Világért Alapítvány. Helybe jönnek a munkáltatók, akik munkavállalókat keresnek a környékben élők közül.
Tovább...2023.09.18
A Sárvári Védőnői Szolgálat munkatársai az anyatejes világnap alkalmából rendeztek ünnepséget a Városházán. A gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyákat köszöntik ezen a napon.
Tovább...2023.09.15
Szeptember 18-tól változik a betegellátás rendje a 2. számú felnőtt háziorvosi körzetben. A helyettesítő orvos Dr. Tóth Renáta belgyógyász és háziorvostan szakorvos lesz. A rendelési idő módosul, keddenként 14:30 és 18:00 között, valamint csütörtökönként 8:00 és 12:00 között várják a betegeket.
Tovább...2023.09.14
Szeptember 9-én szervezték meg a Sárvári Szüret programját a Nádasdy-vár hátsó udvarában. A szüret előestéjén már a Jurta zenekar táncháza hívogatta az érdeklődőket, szombat délután pedig egymás után sorjáztak a néptáncbemutatók a színpadon, ahol Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a programot.
Tovább...2023.09.08
A rábasömjéni közösségi ház a helyben született Takács Imre költő nevét vette fel idén, a költészet napján. Kondor János festőművész elkészítette a költő emléktábláját, amelynek avató ünnepségére augusztus 31-én Takács Imre születésnapján került sor a közösségi ház falánál.
Tovább...Jelezze nekünk, ha megoldásra váró üggyel találkozott Sárváron!
Bejelentés...