2021.01.25
Tavaly decemberben közel 7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat a Tisztítsuk meg az Országot! program keretében a város közigazgatási területén lévő illegális hulladéklerakók felszámolására. A hulladékok begyűjtése január végén megkezdődik.
A tiltó táblák ellenére időről időre megjelennek az illegálisan lerakott hulladékkupacok a várost szegélyező erdők, szántóföldek mentén. Többnyire gumiabroncsokat, építési törmeléket, háztartási és elektronikai hulladékot szórnak el a szemetelők. Az illegális hulladéklerakók felszámolása az önkormányzatra ró feladatot.
Ágh Péter országgyűlési képviselő és Kondora István polgármester tájékoztatást adott arról, hogy a Belügyminisztérium „Tisztítsuk meg az Országot!” elnevezésű programja keretében közel 7 millió forintot nyert Sárvár a város négy helyszínének hulladékmentesítésére.
- Az elmúlt évben Rábasömjénben az egyik illegális szemétlerakót már fel tudtuk számolni, de sajnos újratermelődött. Most, a BM kiírása alapján, összesen 7 millió forintból négy helyszínen próbáljuk az illegális hulladéklerakást megakadályozni. Rábasömjénben is van kettő-három olyan hely, amit újra föl fogunk számolni, és a Madách utca vége is egy kényes helyszín – ismertette Kondora István polgármester. Hozzátette, reméli, hogy ez egy szemléletbeli váltásnak is a kezdete lesz.
A Belügyminisztérium vissza nem térítendő támogatást nyújt a települési önkormányzatok számára az önkormányzati tulajdonú ingatlanokon, közterületen fellelhető illegálisan lerakott hulladék felszámolásának elősegítésére. Ágh Péter elmondta, a választókerületben két város kapott nagyobb összegű támogatást a pályázat keretében, Sárvár és Kőszeg.
- A támogatás célja az, hogy az illegális szemétlerakó helyeket fel tudjuk számolni. Bízom abban, hogy ez a több millió forintos keret mind Sárvárnak, mind pedig Kőszegnek komoly segítséget jelent. Közös célunk és közös felelősségünk is, hogy a jövőben az ilyen jellegű helyszínek minél kevésbé legyenek igénybe véve, ez pedig felelős állampolgári magatartást is kíván – szögezte le a térség országgyűlési képviselője.
A pályázati támogatásból négy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan teljes hulladékmentesítése valósul meg Sárváron: a Szent Imre herceg utcában, a Diófa utcában, a Madách utca folytatásában, valamint a Mátyás király utcában. A feladattal megbízott vállalkozó január végén megkezdi a hulladékok begyűjtését.
2023.12.04
December 1-jén elindult az Országos Mentőszolgálat által működtetett új orvosi ügyeleti rendszer Vas vármegyében is. Győrfi Pál, az OMSZ sajtószóvivője Szombathelyen tartott sajtótájékoztatót, amelyen Sárvár képviseletében Szabó Zoltán alpolgármester is részt vett.
Tovább...2023.12.04
Új, modern notebook-okat adtak át a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjainak. Az átadáson Kondora István polgármester Szijártó Zsolt intézményvezetővel és Rozmán László tankerületi igazgatóval köszöntötte a tanulókat és szüleiket.
Tovább...2023.12.04
2023-ban első alkalommal hirdette meg a Nemzeti Örökség Intézete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a Családbarát Emlékhely díjat, azzal a céllal, hogy az emlékhelyeket a családok igényeihez igazodva alakítsák ki, azok vonzók legyenek a családok számára.
Tovább...2023.12.01
Az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft Szatmár utcai Ügyfélszolgálati Irodája december 4-től új helyszínre költözik.
Tovább...2023.11.23
November 21-én ülésezett a sárvári képviselő-testület, több önkormányzati rendeletet is módosítottak a városatyák.
Tovább...2023.11.22
Két új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki a volt tüdőgondozó épületében. Az építkezés helyszínén járt Kondora István polgármester Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltán alpolgármesterekkel, továbbá Dr. Palatka Jánossal, a város új gyermekorvosával.
Tovább...Jelezze nekünk, ha megoldásra váró üggyel találkozott Sárváron!
Bejelentés...