Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Huszárképző és Pilvax Kávéház a nemzeti ünnepen

2023.03.19

Március 15-én a hagyományoknak megfelelően a Nádasdy Ferenc Múzeum kézműves foglalkozásokkal, fegyverbemutatókkal és tematikus tárlatvezetéssel várta látogatóit. A Nádasdy-vár folyosója népzenétől volt hangos.

Huszárképző és Pilvax Kávéház a nemzeti ünnepen

A múzeum dísztermét a gyermekzsivaj töltötte be, ahol pártát, huszár csákót, kis lovacskát készíthettek a gyerekek és szüleik. A bátrak a Petőfi 200 emlékév szellemében játékos feladatokat oldhattak meg a múzeum kiállítótereiben, és akik ügyesek voltak a végén ajándék süteményt kaptak.

Takács Zoltán Bálint igazgató a tárlatvezetésen a huszárokat helyezte a középpontba, azonban szó esett természetesen a Nádasdyakról és a bajorokról is. A fegyverbemutatót a múzeum saját gyűjteményi fegyvereiből és egy helyi magángyűjtő fegyvereiből tartották.

Huszárképző és Pilvax Kávéház a nemzeti ünnepen

A Nádasdy-vár folyosója az idei évben is népzenétől volt hangos a nemzeti ünnepen, a hagyományoknak megfelelően a Regös Népzenei Együttes adott ünnepi műsort. Boda Csaba elmondta, hogy mindig nagy öröm számukra, a március 15-i Pilvax Kávéházban zenélni, amely már több évtizedes hagyományra tekint vissza. Az idei évben a zenei repertoárt kiegészítették újabb március 15-re vonatkozó szerzeményekkel, és megzenésített Petőfi versekkel.

További híreink

Véget ért a jelöltállítás időszaka a választásra

2024.05.07

Véget ért a jelöltállítás időszaka az önkormányzati választásra május 6-án 16 órakor. Ekkor ült össze a helyi választási bizottság dr. Komáromi László elnökletével.

Tovább...

Ismét áll a májusfaliget a várparkban

2024.05.07

Igazi látványosság, szemet gyönyörködtető májusfaliget alakult ki a Nádasdy-vár parkjában május elsején. A hagyományt folytatva idén 14. alkalommal gyűltek össze Kondora István polgármester meghívására a város civil szervezetei, hogy mindenki feldíszítse, majd közös erővel felállítsa a saját fáját, közösségére jellemző díszekkel, feliratokkal, táblákkal, szalagokkal.

Tovább...

Fontos változások a gyermekorvosi ellátásban!

2024.04.26

2024. május 3-tól már az új, Rákóczi Ferenc utca 21. szám alatti rendelőben lesznek a gyermekorvosi rendelések!

Tovább...

Ülésezett a képviselő-testület

2024.04.26

Megtartotta áprilisi ülését a sárvári képviselő-testület. Beszámolók, egy új kerékpárút és egy családi szabadidőpark is napirendre került

Tovább...

Átadták a Várkerület utca felújított szakaszát

2024.04.26

Ünnepélyesen – a nemzeti színű szalag átvágásával – adta át Ágh Péter országgyűlési képviselő, dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Kondora István polgármester a Várkerület utca felújított szakaszát.

Tovább...

Felavatták a Szatmár utcai óvodát

2024.04.15

A Szatmár utcai óvoda ovisainak ünnepi műsorával avatták fel az intézmény megújult épületszárnyát április 11-én. A Sárvári Vármelléki Óvoda Szatmár utcai telephelye a Széchenyi Terv Plusz keretében újulhatott meg 350 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. Többek között új külső színezést kapott az épület, amely tornaszobával, egyéb új helyiségekkel is bővült.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!