Hírek
Számlálóbiztosok jelentkezését várják
2022.06.13
16. alkalommal rendeznek Magyarországon teljeskörű népszámlálást idén. Az adatgyűjtés internetes kérdőívek önálló kitöltésével, valamint számlálóbiztosok közreműködésével valósul meg október 1. és november 28. között.
FELHÍVÁS
a 2022. évi Népszámláláson számlálóbiztosnak történő jelentkezésre
2022-ben 16. alkalommal rendeznek Magyarország területén teljeskörű népszámlálást. A népszámlálás kiterjed a Magyarországon élő vagy 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodó de Magyarországon bejelentett lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokra, a Magyarország területén három hónapnál hosszabb ideig tartózkodó: EGT-állampolgárokra, harmadik országbeli állampolgárokra és hontalan személyekre, valamint az ország területén lévő lakásokra, lakott üdülőkre, lakott egyéb lakóegységekre és a közösségi éjszakai elhelyezést szolgáló intézményekre.
A népszámlálásra vonatkozó legfontosabb szabályokat, beleértve a gyűjtendő adatok körét a 2021. évi népszámlálásról szóló 2018. évi CI. törvény (népszámlálási törvény) írja elő. A népszámlálási törvény szerinti adatszolgáltatás – az egészségügyi állapotra, a fogyatékosságra, a vallásra, az anyanyelvre és a nemzetiségre vonatkozó adatkörök kivételével – kötelező.
Az adatgyűjtés a mai kor igényeinek megfelelően egyrészt az interneten a kérdőívek önálló kitöltésével, valamint elektronikus eszközöket használó számlálóbiztosok közreműködésével valósul meg, papír alapú kérdőívek nélkül 2022. október 1. és november 28. között az alábbiak szerint:
- időszak: 2022. október 1. és október 16. között: internetes önkitöltési időszak (az online kitöltött kérdőíveket az adatgyűjtő rendszer 2022. október 16. éjfélig fogadja)
- időszak: 2022. október 17. és november 20. között: számlálóbiztosok általi személyes adatgyűjtés (azok körében, akik részéről az internetes önkitöltési időszakban nem érkezett elektronikus kérdőív)
- november 21. és november 28. között: pótösszeírás
A népszámlálás terepen történő adatgyűjtését a számlálóbiztosok végzik. A számlálóbiztosnak a terepmunka során kb. 170-180 címen kell kérdőívet kitöltenie.
A számlálóbiztosi munkára jelentkezőknek az alábbi két pontban leírtakkal rendelkezniük kell:
- saját eszközzel és interneteléréssel a felkészüléshez: rendelkezik olyan informatikai eszközzel, amelyen meg tudja tekinteni az e-learning-tananyagot és vizsgázni tud (PC, laptop, tablet, stb.);
- elektronikus és telefonos elérhetőséggel: a folyamatos és hatékony kapcsolattartás érdekben rendelkezik mobiltelefonnal és e-mail-címmel
-
Főbb feladataik a következők:
- otthoni felkészülés keretében a szükséges alapismeretek, segédanyagok elsajátítása és elektronikus vizsga elvégzése;
- az adatfelvétel kezdete előtt az összeíráshoz szükséges a KSH által biztosított elektronikai eszköz (tablet) és tartozékai, a számlálóbiztosi igazolvány, az összeíráshoz kapcsolódó nyomtatványok és segédanyagok átvétele;
- a körzet bejárása, a körzethez tartozó címek felkeresése, szükség esetén címpontosítás, új címek felvétele, kapcsolatfelvétel az adatszolgáltatóval, tájékoztatás, a kérdőívek KSH által előírt módon való kitöltése;
- folyamatos, ütemes előrehaladás, a címjegyzék vezetése, meghiúsulások dokumentálása a menedzser alkalmazásban;
- folyamatos kapcsolattartás a felülvizsgálóval, rendszeres beszámoló a terepen tapasztaltakról;
- megtagadások, rendkívüli esetek azonnali jelentése a felülvizsgálónak;
- az adatfelvétel befejezését követően az összeírásra használt elektronikai eszköz (tablet) és tartozékai, számlálóbiztosi igazolvány, címjegyzék, egyéb nyomtatvány, illetve papíralapú jegyzet leadása.
A számlálóbiztossal szemben elvárás a legalább középfokú végzettség, magabiztos számítógépes ismeret, terhelhetőség, motiváltság, jó fellépés, kapcsolatteremtő és kommunikációs készség, empátia, lelkiismeretesség, konfliktuskezelő készség, titoktartás, helyismeret.
Amennyiben számlálóbiztosnak jelentkezne, kérjük, hogy küldje el nevét és elérhetőségi adatait (telefonszám, e-mail cím) a horvath.krisztina@sarvar.hu,e-mail címre. További felvilágosítás Vargáné Horváth Krisztinától kérhető az alábbi telefonszámon 95/523-126.
Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal
További híreink
Szentgyörgyi László lett az Őrségi Református Egyházmegye új esperese
2025.04.23
Történelmi pillanatok részesei lehettek mindazok, akik részt vettek Szentgyörgyi László, a Sárvári Református Egyházközség lelkészének esperesi beiktatásán április 12-én a sárvári református templomban. Harminc évvel ezelőtt még temploma sem volt a sárvári reformátusoknak, most pedig az Őrségi Református Egyházmegye esperesi beiktatásának adhattak otthont.
Tovább...Több százan vettek részt a hulladékgyűjtési akcióban Sárváron
2025.04.23
A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz a Sárvári Városszépítő Egyesület is csatlakozott. A fenntartható jövő iránti elkötelezettségükről tanúbizonyságot téve a jó ügy mellé állt a sárvári önkormányzat, a város iskolái, óvodái, a helyi civilek és a Flex munkatársai is. Az önkénteseket április 9-én két találkozási ponton várták, délelőtt a Posta téren, délután a Flex Ungvár utcai
Tovább...Új kültéri játékokat kapott a Vármelléki óvoda
2025.04.23
Kültéri játékokat adományoztak a városi bál szervezői a Sárvári Vármelléki Óvoda számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönthetően több mint 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a XVII. Sárvár Városi Bálon, amelyből hintákat, illetve hinta-kombinációkat telepítettek az intézmény udvarára. A játékokat már birtokukba is vették a kisgyermekek.
Tovább...Fogadóórát tart Strompová Viktória önkormányzati képviselő
2025.04.23
Strompová Viktória önkormányzati képviselő fogadóórát tart április 28-án, hétfőn 16:30 és 17:30 között a Sárvári Önkormányzati Hivatal 218-as számú irodájában.
Tovább...Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület
2025.04.14
Április 10-én délután rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület a Városháza nagytermében. Kondora István polgármester elmondta, hogy az egyetlen hiányzó, Klimits István képviselő, aki igazoltan maradt távol. Az ülésen hét napirendet tárgyaltak a Fidesz-KDNP és a Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselői, amelyeket egyhangú döntéssel fogadtak el.
Tovább...Jó ütemben halad a strandmedence felújítása
2025.04.14
Közel félmilliárd forintos beruházással újul meg a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő kültéri strandmedencéje. A munkálatok márciusban elkezdődtek, és ütemterv szerint haladnak: zajlik a szerkezeti kialakítás, a burkolás és a szivárgórendszer kiépítése is. A tervek szerint június elején fogadhatja az első vendégeket a megújult medence.
Tovább...