Hírek
Az arany minősítésig repültünk a zene szárnyán a sárvári fúvósokkal
2024.01.16
Varázslatos, zenés utazásra hívta közönségét a Sárvári Koncertfúvószenekar 50. újévi koncertjén. Az első rész egy szakmai megmérettetés volt, amely a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség minősítő bizottsága előtt történt. Koncertfúvós kategóriában „C” felső fokon kiemelt arany minősítésre értékelte a sárvári fúvósokat a zsűri.
A sárvári fúvószenekar 1974-ben indította el a magyar fúvóséletben is páratlan koncertsorozatát, amely mára elérte az 50. alkalmat. Az egykori Koronában lévő kis előadóteremből a Sárvár Arénáig jutottak, ahol január 13-án több mint ezer fős nézőközönség előtt lépett fel a Sárvári Koncertfúvószenekar.
A hangverseny elindítója a zenekar akkori karmestere Pernecker János, a zeneiskola igazgatója volt, aki 31 alkalommal dirigálta a sárvári újévi koncerteket. 2005 óta egykori tanítványa, Szélesi Attila rézfúvóstanár, fúvószenekari karnagy, a zeneiskola igazgatója vette át a koncertfúvószenekar irányítását. Dirigálásával idén 19. alkalommal hallhatta a közönség az újévi koncertet. Az est házigazdája Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető volt.
Az első részben Barnes, Sárvári József, Jan van der Roost és Hidas Frigyes művei csendültek fel a minősítésen. A koncert második részében Morricone és Lehár Ferenc zenéjét, a Nyomorultak musical egy részletét, Omega és Hungária egyveleget hallhatott a közönség. Közreműködött Kumánovich Kata énekes.
A koncert második részében értékelte a minősítés eredményét Szabó Ferenc, a zsűri elnöke, Hidas Frigyes - és nívódíjas karmester, a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának Művésztanára, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke. Mint mondta, nagy öröm számára, hogy Sárváron mindig értő fülekre talál a fúvószene. A minősítés azért fontos egy zenekar életében, mert ezzel is népszerűsíti a fúvószene darabjait, fejleszti és élteti az együttest. Majd bejelentette, hogy zsűritársaival, Bekker Gyula Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, Hidas Frigyes - díjas karmesterrel és Markovics Gábor Hidas Frigyes-díjas karmesterrel, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökségi tagjaival kiemelt arany minősítésre értékelték a sárvári fúvósok előadását koncertfúvós kategóriában „C” felső fokon.
Szélesi Attila karnagy és Dr. Máhr Tivadar társadalmi megbízatású elnök köszöntötte a zenekar ifjú tagjait a koncerten, így Vida Emíliát és Kiss-Pilnay Hümér Nimródot.
Dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke vasi érték címet tanúsító oklevelet adott át Szélesi Attilának és Dr. Máhr Tivadarnak. A Vas Vármegyei Értéktár Bizottság ugyanis január 11-i ülésén felvette a „sárvári újévi koncert hagyományát” a Vas Vármegyei Értéktárba.
Az elmúlt ötven évben a megyei és az országos fúvószenei körökben is rangot és elismertséget szerzett az esemény, Sárvárnak és térségének az egyik legnagyobb társadalmi-kulturális rendezvényeként tartják számon, mely nagyban hozzájárult a megye szellemi gyarapodásához, a település polgári értékrendjének kialakulásához. A Vas Vármegyei Értéktár Bizottság tagjai méltányolták, hogy a hagyomány idén fél évszázadot ölel át, példaértékűnek tartják a zenekar szellemiségét és munkáját. Támogatásukkal megerősítik a közösséget abban, hogy jó úton járnak. Ez egy szimbolikus első lépés annak értelmében, hogy bíztassák a vármegyében élőket a hasonló vasi zenei értékek felmutatására, előterjesztésére.
A hagyományokhoz hűen az újévi koncertet Kondora István polgármester újévi köszöntője zárta, mint mondta: a zenekar nemcsak megőrizte az újévi koncertek hagyományát, de élteti is a lelkes és értő közönség segítségével. Az 50 éves jubileum alkalmából Sárvár Város Polgármesterének Jubileumi Emlékérmét adta át a Sárvári Koncertfúvószenekarnak.
A ráadásban a Különös szilvesztert és a Radetzky- marschot vastapssal kísérte a közönség.
További híreink
Lomtalanítási tájékoztató 2025
2025.07.05
Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei évben is valamennyi - vegyes hulladékgyűjtésre kötelezett és bevont - lakossági ügyfele részére biztosítja a lomhulladék összegyűjtését és elszállítását.
Tovább...Semmelweis-napi kitüntetéseket adtak át Sárváron
2025.07.05
Július 1-je, a magyar egészségügy napja alkalmából az egészségügyben dolgozókat köszöntötték a Városházán. Sárvár Város Önkormányzata hét személyt kitüntetésben részesített magas színvonalú munkája elismeréséül.
Tovább...Ülésezett a sárvári képviselő-testület
2025.06.28
Nyári szünet előtti utolsó rendes ülését tartotta június 25-én a sárvári képviselő-testület, ahol többek között napirendre került a Sótonyi úti körforgalom és egy ingyenes lakossági födémszigetelési program is.
Tovább...Kettős jubileumot ünnepelt a Sárvári Koncertfúvószenekar
2025.06.28
Június 20-án a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán lépett fel a Sárvári Koncertfúvószenekar JUBILEUMOK című műsorával. Ünnepelték, hogy 20 éve működik a mai felállásban az együttes, illetve Szélesi Attila, a zenekar művészeti vezetője 25 éve áll karmesterként a színpadon. A zenekar az emlékezés mellett – az elmúlt két évtized számos előadott műve közül válogatva – egy tartalmas fúvószenei, művészeti
Tovább...Egy héten át a születést ünnepelték Sárváron
2025.06.28
A hagyományokhoz hűen a Sárvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya ismét megrendezte a Születés Ünnepe programsorozatot Sárváron június elején, azzal a kettős céllal, hogy ünnepeljék a születés csodáját, és segítsenek eligazodni az újdonsült szülőknek az első, legfontosabb időszak nehézségeiben.
Tovább...Szinkronúszók és táncosok avatták fel a megújult strandmedencét és a sportpályákat
2025.06.26
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő strandmedencéjét, valamint az új padel- és tengópályákat június 18-án adták át a létesítményben. A nyári szezonra elkészült beruházásokat önerőből valósította meg a fürdő.
Tovább...