Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Újévi fúvóskoncert nyitotta a sárvári kulturális évadot

2022.01.18

Sárvár város fúvószenekarának újévi hangversenyén – az 1974. évi első alkalom óta – immár 48. alkalommal köszönthette együtt a zenekar és a közönség az új esztendőt a dallamok és ritmusok lélekemelő élménye által. A hangversenynek második alkalommal adott otthont a Sárvár Aréna, ahova a lassan két éve tartó világjárvány ellenére mégis sokan eljöttek.

Újévi fúvóskoncert nyitotta a sárvári kulturális évadot

Eddig soha nem látott időszak áll a Sárvári Koncertfúvószenekar mögött, hiszen az utolsó, 2020. évi újévi koncert óta a járványügyi szabályok miatt összességében közel 10 hónapon át nem volt lehetőségük együtt zenélni, próbálni, közönség előtt fellépni. Szeptember óta megfeszített erővel dolgoztak, és reménykedtek abban, hogy lehetőségük lesz az újévi koncertet megtartani, és ismét találkozhatnak a közönséggel.

Az együttest a hangversenyen Szélesi Attila nívódíjas karmester, a fúvószenekar művészeti vezetője dirigálta, a sárvári újévi koncertek sorozatában immáron 17. alkalommal, amelyen klasszikus dallamok és ismert filmzenék is felcsendültek.

 

Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében örömének adott hangot, hiszen mint mondta, az újévi koncert az újrakezdést is jelenti mindannyiunknak.

Újévi fúvóskoncert nyitotta a sárvári kulturális évadot

A mögöttünk hagyott két esztendő korlátozásai után az újévi koncert nyújtott alkalmat első ízben arra is, hogy megemlékezzenek a zenekar életét meghatározó két fontos dátumról. Az 1910-ben Sárváron megalakított fúvószenekarnak 2020-ban volt a 110 éves születésnapja. Az akkori időkről sajnos nem sok emlék maradt, de ők közel hat évtizeden keresztül őrizték településünkön a fúvósmuzsikálás lángját, amely csaknem kialudt Sárvár várossá avatását követő években.  Szerencsére a ’69-ben létrejött önálló sárvári zeneiskola betöltötte a hozzá fűződő reményeket, és az ifjú növendékekre alapozva 1971-ben Pernecker János igazgató újjászervezte a város zenekarát. Ezzel kezdetét vette az a máig tartó töretlen fejlődés, amely jellemzi városunk fúvószenekarának történetét. 1974-től indultak az újévi koncertek, egyre magasabb szintű hazai minősítések, külföldi szereplések. Fontos mérföldkövek, hogy  1989-ben szervezték meg első alkalommal a Fúvószenei Várfesztivált valamint a Nemzetközi Fúvószenekari Versenyeket a 2008-as évtől a Nádasdy-várban.

 

2005-ben vette át Szélesi Attila, Pernecker János egykori tanítványa a zenekar irányítását, aki ezzel egy időben az általa vezetett ifjúsági fúvószenekart is integrálta a városi együttesbe. Irányításával, immár Sárvári Koncertfúvószenekar néven fejlődött tovább az együttes a világ és hazai szinten is elvárt szimfonikus – fúvószenekari szólam-összeállítás valamint a minőségi hangzásvilág megteremtésében. Mindezen törekvés sikereit a zenekar azóta elért hazai és nemzetközi versenyeredményei is visszaigazolják.

Újévi fúvóskoncert nyitotta a sárvári kulturális évadot

A koncerten Dr. Máhr Tivadar társadalmi megbízatási fúvószenekari elnök és Szélesi Attila nívódíjas karnagy köszöntötte az 50 éves alapítás óta a zenekarban játszó tagokat, így Rozmán Istvánt, Sebesi Lászlót és Takács Viktort.

 

Egy magható átadási ceremónia is a koncert része volt. Az együttes még Pernecker János karnagynak készíttetett egy arany karmesteri gyűrűt, amelyet most a lánya, Pernecker Csilla felajánlott Szélesi Attila nívódíjas karnagynak, azzal, hogy ez a gyűrű legyen mindig a koncertfúvószenekar aktuális karnagyáé. A gyűrűt Dr. Máhr Tivadar adta át Szélesi Attilának.

Újévi fúvóskoncert nyitotta a sárvári kulturális évadot

Köszöntötték a zenekar legifjabb tagjait is, így Gál Karolina Kittit, Paál Zsuzsannát, Kovács Johannát, Wächter Gyula Valtert és Újvári Zalánt.

 

Szabó Ferenc, Hidas Frigyes - díjas karmester, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke a jubileum alkalmából díszoklevelet adott át Szélesi Attila karnagynak. Kondora István, Sárvár város polgármestere pedig Sárvár Városért Érdemérem kitüntetést nyújtott át az együttesnek.

 

A Sárvár Koncertfúvószenekart köszöntötték 50 éves jubileuma alkalmából a csepregi és a szombathelyi koncertfúvószenekarok vezetői is.

További híreink

Új helyre költözik az STKH sárvári irodája

Új helyre költözik az STKH irodája

2023.12.01

Az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft Szatmár utcai Ügyfélszolgálati Irodája december 4-től új helyszínre költözik.

Tovább...
LED-csereprogram, új orvosi ügyelet, új gyermekorvos Sárváron

LED-csereprogram, új orvosi ügyelet, új gyermekorvos

2023.11.23

November 21-én ülésezett a sárvári képviselő-testület, több önkormányzati rendeletet is módosítottak a városatyák.

Tovább...
Kondora István, Dr. Máhr Tivadar, Dr. Palatka János, Szabó Zoltán az új rendelőben

Épül az új gyermekorvosi rendelő

2023.11.22

Két új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki a volt tüdőgondozó épületében. Az építkezés helyszínén járt Kondora István polgármester Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltán alpolgármesterekkel, továbbá Dr. Palatka Jánossal, a város új gyermekorvosával.

Tovább...
TÁJÉKOZTATÓ INGYENES LAKOSSÁGI IZZÓ CSERE PROGRAMRÓL

TÁJÉKOZTATÓ INGYENES LAKOSSÁGI IZZÓ CSERE PROGRAMRÓL

2023.11.21

Ingyenes lakossági LED-csereprogram indul Sárvár Város Önkormányzata és a CYEB jóvoltából. A programba 2023. december 1. és 2023. december 31. között lehet regisztrálni.

Tovább...
Rendőrkapitányok köszöntése a sárvári városházán

Rendőrkapitányok köszöntése a Városházán

2023.11.08

Kondora István polgármester a Városházán fogadta Sárvár leköszönő és újonnan kinevezett rendőrkapitányát.

Tovább...
Munkába állt sárvár új gyermekorvosa

Munkába állt sárvár új gyermekorvosa

2023.11.08

November 2-án munkába állt az új sárvári gyermekorvos, Dr. Palatka János az 1. számú gyermekorvosi körzetben. Az előzményekről Kondora István polgármester és Szabó Zoltán alpolgármester adott tájékoztatást.

Tovább...

Kiemelt híreink

Új helyre költözik az STKH irodája

2023.12.01

Új helyre költözik az STKH sárvári irodája
Bővebben...

TÁJÉKOZTATÓ INGYENES LAKOSSÁGI IZZÓ CSERE PROGRAMRÓL

2023.11.21

TÁJÉKOZTATÓ INGYENES LAKOSSÁGI IZZÓ CSERE PROGRAMRÓL
Bővebben...

Észrevétel bejelentése

Észrevétel bejelentő űrlap

Jelezze nekünk, ha megoldásra váró üggyel találkozott Sárváron!

Bejelentés...

Sárváriaknak

Turistáknak

Értesüljön elsőként városunk híreiről! Érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.
×

Ha értesülni szeretne városunk híreiről, programjairól, az önkormányzati pályázatokról, rendeletekről, akkor érdemes feliratkoznia hírlevelünkre.

A feliratkozás során megadott adatokhoz csak a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft. (adatkezelő) fér hozzá, azokat szigorúan bizalmasan kezeli. Az adatokat harmadik személynek nem adjuk ki, kizárólag a hírlevél rendszeres megküldésére, az ezzel kapcsolatos írásbeli tájékoztatás fenntartására használjuk.

A feliratkozás bármikor törölhető.

Az Adatkezelési tájékoztatót itt tekintheti meg »