Hírek
Tizenhatodik alkalommal ünnepelték a tánc világnapját Sárváron
2026.05.14
Színes és látványos produkciókkal ünnepelték a tánc világnapját a sárvári Hild parkban. A háromórás gálán helyi, megyei és vendégcsoportok mutatkoztak be, a közönség pedig a klasszikus balettől a hip-hopon át az akrobatikus rock and rollig számos műfajjal találkozhatott.
Idén 16. alkalommal rendezték meg a Tánc Világnapja Gálát Sárváron, amelynek ezúttal is a Hild park adott otthont. A kellemes, nyárias időjárásnak köszönhetően a tér megtelt érdeklődőkkel, akik közel három órán át élvezhették a változatos produkciókat. A rendezvényen helyi, megyei és vendégcsoportok egyaránt bemutatkoztak, összesen tizenkét műsor váltotta egymást a színpadon.
A gála műsorvezetője idén is Sebestyén Zsolt volt, aki a megnyitón a nemrég elhunyt Sebő Ferenc gondolataival köszöntötte a közönséget, hangsúlyozva a hagyományok megélésének fontosságát.
A fellépők sorát a MIRA Orient Art nyitotta, akik az orientális tánc világát hozták el a közönségnek. A Sárvár Városi Mazsorett Együttes látványos koreográfiáival ismét nagy sikert aratott, és egyben meghívást is kaptak a nézők a júniusi fúvószenekari és mazsorett fesztiválra.
A program különleges színfoltja volt Gerlecz Gábor kőszegi szólótáncos györgyfalvi legényes bemutatója. A legfiatalabb fellépőkként a Szent Piroska Katolikus Óvoda nagycsoportos néptáncosai léptek színpadra, akik első szereplésükkel megható pillanatokat szereztek a közönségnek.
A klasszikus balett világát a sárvári balettcsoport növendékei idézték meg, míg a Balance Dance és a Movement Dance School modern és hip-hop koreográfiákkal szórakoztatta a közönséget.
Első alkalommal mutatkozott be a rendezvényen a Savaria Táncsport Egyesület, akik latin showműsorral érkeztek. Nagy sikert aratott a Zumbavár csoport energikus fellépése is.
A Body Beat Crew breaktáncosai és a Crazy Legs Dance School Sárvár fiataljai a street dance világát képviselték, az estét pedig a White Tiger RRC Akrobatikus Rock and Roll formáció zárta látványos produkcióval.
A rendezvény ismét megmutatta, hogy a tánc közösséget teremt, élményt ad és generációkat köt össze.
További híreink
Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...Megtartotta újmiséit Fábián András, Sárvár új káplánja
2026.07.10
Június 27-én, Szent László király ünnepén mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét Fábián András atya a sárvári nagytemplomban, majd másnap a Szent Miklós-plébániatemplomban is újmisét tartott. Az újonnan felszentelt pap augusztustól kápláni szolgálatot teljesít a Szent László Plébánián, ahol a hívek és a város képviselői is köszöntötték.
Tovább...Lomtalanítási tájékoztatás 2026.
2026.07.09
Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei évben is valamennyi - vegyes hulladékgyűjtésre kötelezett és bevont - lakossági ügyfele részére biztosítja a lomhulladék összegyűjtését és elszállítását.
Tovább...







