2021.05.31
Németh Mihály szobrászművész szellemi és tárgyi hagyatékát őrzi a Nádasdy-vár. A Nádasdy Kulturális Központ emlékszobát alakított ki Németh Mihály sárvári szobrász volt műteremlakásának tárgyaiból.
A Nádasdy-várban kialakított új helyiség mellett a város díszpolgárának szobrait őrzi a vár bástyájában létrehozott kiállítóhely is, amelyben a művész Sárvárnak adományozott műveit helyezték el. Kondor János, a kulturális központ igazgatóhelyettese elmondta, az új emlékszobában azt a hangulatot szeretnék megidézni, amely Németh Mihály műtermét jellemezte.
– Maga a hely is szimbolikus, hiszen Miska bácsi évtizedekig szinte napi vendég volt a Nádasdy-várban. Ezért kötelességünk az ő szellemi és tárgyi hagyatékát őrizni és bemutatni. Németh Mihály része volt annak a szellemi műhelynek, amely a várban, a művelődési központban működött. Parázs vitákban vett részt, és figyelemmel kísérte a kulturális eseményeket, folyamatokat, amelyek zajlottak Sárváron – emlékezett Kondor János, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatóhelyettese.
A 93 éves korában elhunyt művész nem csak szobrokat alkotott, hanem fotózott és verseket is írt.
– Attól is különleges ez az emlékszoba, mert olyan tárgyakat és bútorokat is be tudunk mutatni, amelyek Németh Mihály halála után kerültek ide, miután a család értékesítette a házát. Ekkor megvásároltunk több berendezési tárgyat, köztük Miska bácsi íróasztalát is, amely mindvégig a műtermének volt az egyik tartozéka. Az emlékszobában megpróbáltuk kicsit megidézni ennek a műteremnek a hangulatát. Akik majd megnézik, úgy látják, nagyon zsúfolt. Ez volt rá a jellemző, a műtermében is sok mindennel körbevette magát – mesélt a művelődési központ egyik volt irodahelyiségéből kialakított emlékhelyről Kondor János. Hozzátéve, hogy láthatóak kisplasztikák és kisebb szobrok mellett a művész kis könyvtárának a kötetei is.
A Németh Mihály hagyatékaiból berendezett emlékszoba a Nádasdy Kulturális Központ nyitvatartási idejében bejelentkezés alapján látogatható.
2023.12.04
December 1-jén elindult az Országos Mentőszolgálat által működtetett új orvosi ügyeleti rendszer Vas vármegyében is. Győrfi Pál, az OMSZ sajtószóvivője Szombathelyen tartott sajtótájékoztatót, amelyen Sárvár képviseletében Szabó Zoltán alpolgármester is részt vett.
Tovább...2023.12.04
Új, modern notebook-okat adtak át a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjainak. Az átadáson Kondora István polgármester Szijártó Zsolt intézményvezetővel és Rozmán László tankerületi igazgatóval köszöntötte a tanulókat és szüleiket.
Tovább...2023.12.04
2023-ban első alkalommal hirdette meg a Nemzeti Örökség Intézete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a Családbarát Emlékhely díjat, azzal a céllal, hogy az emlékhelyeket a családok igényeihez igazodva alakítsák ki, azok vonzók legyenek a családok számára.
Tovább...2023.12.01
Az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft Szatmár utcai Ügyfélszolgálati Irodája december 4-től új helyszínre költözik.
Tovább...2023.11.23
November 21-én ülésezett a sárvári képviselő-testület, több önkormányzati rendeletet is módosítottak a városatyák.
Tovább...2023.11.22
Két új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki a volt tüdőgondozó épületében. Az építkezés helyszínén járt Kondora István polgármester Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltán alpolgármesterekkel, továbbá Dr. Palatka Jánossal, a város új gyermekorvosával.
Tovább...Jelezze nekünk, ha megoldásra váró üggyel találkozott Sárváron!
Bejelentés...