Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Negyedikek lettek kézilabdázóink

2021.06.01

Lejátszotta a szezon utolsó mérkőzését a Sárvárfürdő Kinizsi. A kézis lányoknak idegenben is sikerült legyőzniük a Student Comfort Szombathely csapatát, így 6 meccsből álló győzelmi sorozattal zárták le az évet, és a bajnokság 4. helyén végeztek.

Negyedikek lettek a sárvári kézilabdázók

A 22., egyben utolsó fordulóban 18-35-re győzte le idegenben a Sárvárfürdő Kinizsi a Student Comfort SKFT csapatát. Az első negyed órában még fej-fej mellett haladt a két gárda, de végül magabiztosan nyertek a kinizsis lányok.

- Picit megleptek bennünket a szombathelyi lányok, egy emberfogással kezdtek, kiléptek az irányítónkra, Barcza Rebekára. Ez egy picit megzavarta a csapatot, idő kellett, amíg fölpörögtünk, de az első félidőben már vezettünk, a második félidőben pedig valóban igazi örömjátékot mutattak be a lányok az utolsó mérkőzésen – összegezte a meccset Csonka László szakosztályvezető.

A Sárvár 22 lejátszott mérkőzésből 15-öt nyert meg. A Komárom VSE, a Büki TK és a Pénzügyőr SE U22 mögött, a 4. helyen zárta a 2020/21-es NB II-es női kézilabda-bajnokság észak-nyugati csoportját.

- Az elvárásoknak megfelelően a középmezőny élén végeztünk. Más esetben a negyedik hely kérdésekre ad okot, de ebben a bajnokságban nem gondolkodunk ezen. Kevés olyan mérkőzés volt, ahol egész csapattal tudtunk kiállni. A csapatmunkát emelném ki, az volt fontos számunkra – értékelte a bajnoki szezont Pupp Adél edző.

A Kinizsi a tavasz elején kisebb hullámvölgybe került, de az utóbbi hetekben sikerült talpra állniuk, zsinórban 6 győzelmet szereztek a lányok, ezzel a lendülettel mehetnek el a nyári szünetre.

- A hullámvasút tetejére akkor kerültünk volna, hogyha sikerül a bronzérmet megszerezni. Egy picit hiányérzetem van nekem, de a kitűzött célt, az első öt helyezést sikerült viszonylag simán hozni. A Komárom mindenképpen erősebb csapat volt, mint mi, tehát ellenük nem sok esélyünk volt egyik mérkőzésen sem. Azokkal szemben, akik ellen esetleg győzhettünk volna, viszont soha nem tudtunk teljes csapattal kiállni, mindig hiányzott egy-egy fontos kulcsember, de ilyen a sport – fogalmazott Csonka László.

A játékosok nevében Jenőfi Katalin értékelte az idei évet.

- Nagyon furcsa volt ez a szezon. Az ősz folyamán nagyon sokszor el is lettek halasztva a mérkőzéseink, nehéz volt felpörögni, felkészülni a mérkőzésekre, de mi mindent megtettünk. Örülünk, hogy a negyedik helyet megszereztük. Szerettünk volna persze előbbre végezni, de ez most így alakult – mondta a rutinos játékos.

A felnőtt csapat május végén megtartotta utolsó edzéseit. Egy bankettet még tartanak, majd nyári szünetre mennek, és augusztusban találkoznak újra.

További híreink

Lomtalanítási tájékoztató 2023

Lomtalanítási tájékoztató 2023

2023.09.19

Az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft. az idei évben is biztosítja a lakossági ügyfelei részére a lomhulladék összegyűjtését és elszállítását. Sárvár település közigazgatási területén az éves lomtalanítás három körzetben, három időpontban kerül megszervezésre.

Tovább...
Helybe jön a munkáltató. Újra állásbörze Sárváron!

Helybe jön a munkáltató. Újra állásbörze Sárváron!

2023.09.18

Szeptember 21-én, csütörtökön ismét állásbörzét szervez Sárváron a Változó Világért Alapítvány. Helybe jönnek a munkáltatók, akik munkavállalókat keresnek a környékben élők közül.

Tovább...
Az édesanyákat köszöntötték a sárvári Városházán

Az édesanyákat köszöntötték a Városházán

2023.09.18

A Sárvári Védőnői Szolgálat munkatársai az anyatejes világnap alkalmából rendeztek ünnepséget a Városházán. A gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyákat köszöntik ezen a napon.

Tovább...
Változik a betegellátás rendje a 2-es számú felnőtt körzetben Sárváron

Változik a betegellátás rendje a 2-es számú felnőtt körzetben

2023.09.15

Szeptember 18-tól változik a betegellátás rendje a 2. számú felnőtt háziorvosi körzetben. A helyettesítő orvos Dr. Tóth Renáta belgyógyász és háziorvostan szakorvos lesz. A rendelési idő módosul, keddenként 14:30 és 18:00 között, valamint csütörtökönként 8:00 és 12:00 között várják a betegeket.

Tovább...
Egymás után sorjáztak a néptáncbemutatók a színpadon

A sárvári szüret a néphagyományok őrzője

2023.09.14

Szeptember 9-én szervezték meg a Sárvári Szüret programját a Nádasdy-vár hátsó udvarában. A szüret előestéjén már a Jurta zenekar táncháza hívogatta az érdeklődőket, szombat délután pedig egymás után sorjáztak a néptáncbemutatók a színpadon, ahol Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a programot.

Tovább...
Felavatták Takács Imre emléktábláját Rábasömjénben

Felavatták Takács Imre emléktábláját Rábasömjénben

2023.09.08

A rábasömjéni közösségi ház a helyben született Takács Imre költő nevét vette fel idén, a költészet napján. Kondor János festőművész elkészítette a költő emléktábláját, amelynek avató ünnepségére augusztus 31-én Takács Imre születésnapján került sor a közösségi ház falánál.

Tovább...

Kiemelt híreink

Lomtalanítási tájékoztató 2023

2023.09.19

Lomtalanítási tájékoztató 2023
Bővebben...

Helybe jön a munkáltató. Újra állásbörze Sárváron!

2023.09.18

Helybe jön a munkáltató. Újra állásbörze Sárváron!
Bővebben...

Észrevétel bejelentése

Észrevétel bejelentő űrlap

Jelezze nekünk, ha megoldásra váró üggyel találkozott Sárváron!

Bejelentés...

Sárváriaknak

Turistáknak

Értesüljön elsőként városunk híreiről! Érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.
×

Ha értesülni szeretne városunk híreiről, programjairól, az önkormányzati pályázatokról, rendeletekről, akkor érdemes feliratkoznia hírlevelünkre.

A feliratkozás során megadott adatokhoz csak a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft. (adatkezelő) fér hozzá, azokat szigorúan bizalmasan kezeli. Az adatokat harmadik személynek nem adjuk ki, kizárólag a hírlevél rendszeres megküldésére, az ezzel kapcsolatos írásbeli tájékoztatás fenntartására használjuk.

A feliratkozás bármikor törölhető.

Az Adatkezelési tájékoztatót itt tekintheti meg »