2021.08.06
Magyarország első gravel kerékpáros eseményét Sárvár és Vasvár között rendezték meg július 31-én. A két fő versenyszám a Sárvárról induló 80 illetve 120 km-es kategória volt, a kezdők pedig egy 35 kilométeres távot is megtehettek vasvári indulással.
A Sárvár Aréna elől induló versenyzőket Dr. Máhr Tivadar alpolgármester köszöntötte az önkormányzat nevében. - Városunkban évről – évre egyre több kerékpárút épül, nagy hangsúlyt fektetünk a kerékpáros turizmusra. Öröm számomra, hogy most ennek a különleges biciklis műfajnak a hódolóit is városunkban üdvözölhettem – mondta az alpolgármester.
A gravel szó jelentése sóder, amely egy olyan biciklis műfajt takar, ahol elsősorban jó minőségű kavicsos, erdei úton haladnak a résztvevők. A szervezők tájékoztatása szerint közel 70 versenyző állt rajthoz. A program főszervezője a Vidéki Értékturizmus Kft., együttműködő partnerük volt Sárvár és Vasvár önkormányzatai, valamint a Sárvári Kerékpáros Egylet.
2023.09.19
Az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft. az idei évben is biztosítja a lakossági ügyfelei részére a lomhulladék összegyűjtését és elszállítását. Sárvár település közigazgatási területén az éves lomtalanítás három körzetben, három időpontban kerül megszervezésre.
Tovább...2023.09.18
Szeptember 21-én, csütörtökön ismét állásbörzét szervez Sárváron a Változó Világért Alapítvány. Helybe jönnek a munkáltatók, akik munkavállalókat keresnek a környékben élők közül.
Tovább...2023.09.18
A Sárvári Védőnői Szolgálat munkatársai az anyatejes világnap alkalmából rendeztek ünnepséget a Városházán. A gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyákat köszöntik ezen a napon.
Tovább...2023.09.15
Szeptember 18-tól változik a betegellátás rendje a 2. számú felnőtt háziorvosi körzetben. A helyettesítő orvos Dr. Tóth Renáta belgyógyász és háziorvostan szakorvos lesz. A rendelési idő módosul, keddenként 14:30 és 18:00 között, valamint csütörtökönként 8:00 és 12:00 között várják a betegeket.
Tovább...2023.09.14
Szeptember 9-én szervezték meg a Sárvári Szüret programját a Nádasdy-vár hátsó udvarában. A szüret előestéjén már a Jurta zenekar táncháza hívogatta az érdeklődőket, szombat délután pedig egymás után sorjáztak a néptáncbemutatók a színpadon, ahol Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a programot.
Tovább...2023.09.08
A rábasömjéni közösségi ház a helyben született Takács Imre költő nevét vette fel idén, a költészet napján. Kondor János festőművész elkészítette a költő emléktábláját, amelynek avató ünnepségére augusztus 31-én Takács Imre születésnapján került sor a közösségi ház falánál.
Tovább...Jelezze nekünk, ha megoldásra váró üggyel találkozott Sárváron!
Bejelentés...