Cookie Consent by PrivacyPolicies.com
Polgármesteri köszöntő
Várostörténet
Infotár
Egészségügyi információk
Fesztiválok
Önkormányzati cégek
Intézmények
Díszpolgárok
Testvérvárosok
Egyházak
Civil- és sportszervezetek

Kedves Sárváriak! Tisztelt Vendégek!

Örömmel köszöntöm Önöket ebben a szép nyugat-magyarországi kisvárosban, amelyet a jó Isten is arra teremtett, hogy vendégszerető, vendégfogadó kisváros legyen. 1968-ban, amikor megkaptuk a megtisztelő városi rangot még magunk sem gondoltuk, hogy 50 év elmúltával milyen óriási fejlődésen megy keresztül városunk. A polgári fejlődés 1990-től egy újabb lehetőséget adott a város modernkori fejlődésének. Ekkor raktuk le az alapjait a ma virágzó fürdőkultúrának, és annak a nagyszerű ipari potenciálnak, amely alapvetően meghatározza városunk mai képét.

Sárvár város polgármesterének köszöntője

Sárvár a történelem viharaiban sokszor volt az érdeklődés és az események középpontjában. Különösen érvényes ez a XVI-XVII. századra, amely megteremtette a Nádasdy család felemelkedését, másfél évszázados gazdasági, politikai és kultúraápoló tevékenységének lehetőségét. Működésük színtere, a Nádasdy-vár ma is városunk szimbóluma. Itt lelt támogatóra Sylvester János, az európai hírnevet kivívó tudós, Tinódi Lantos Sebestyén, a krónikás, Szegedi Körös Gáspár orvos vagy Dévai Bíró Mátyás, a kiváló prédikátor. Itt talált otthonra a bajor királyi család, melynek emlékei ma is láthatók a Nádasdy- várban és a legmagyarabb fegyvernemünk, a huszárság emlékeit egyedülálló módon mutatja be a róluk készült kiállítás.

E történelmi hagyomány - mint biztos talapzat - ma is segíti városszervező, városépítő munkánkat. Aki hozzánk érkezik, az nemcsak a fürdő jótékony hatású vízét élvezheti, hanem a kedves vendéglátó éttermek finom, nagyszerű gasztronómiai teljesítményével is megismerkedhet, megpihenhet árnyas ligeteinkben, és kellemes sétát tehet a belváros nyüzsgő forgatagában is. 

Mi Sárváriak vendégszerető emberek vagyunk, akik nyitott szívvel fogadjuk a hozzánk érkezőket, hogy egy kellemes sárvári tartózkodás élményével úgy távozzanak, hogy egy kis hiányérzet bennük maradjon, és egyre erősebb legyen az a várakozás, hogy újra el kell jönni Sárvárra. A város lakói, akik szeretik és ápolják otthonaikat, Sárvárt, pedig minden pillanatban érezhetik ennek az összetartó közösségnek az erejét.

A gyógyfürdő és a Nádasdy- vár, mint városunk legjellemzőbb és legértékesebb szimbolikus épületei arra figyelmeztetnek Bennünket, hogy a történelmi hagyományok és a modern kor vívmányai együtt adják egy város igazi erejét, amelyet a sárváriak városszeretete emel igazi magasságokba. Az a lendület, amely az elmúlt 30 évet jellemezte a város fejlődésében, hitem szerint nem fog megtörni, és mi mindannyian azért dolgozunk, hogy a sárváriaknak és a hozzánk érkező vendégeknek a legfőbb élménye továbbra is az legyen, hogy:

„Sárvárinak lenni jó, Sárváron lenni jó!”

Kiemelt híreink

Lomtalanítási tájékoztató 2023

2023.09.19

Lomtalanítási tájékoztató 2023
Bővebben...

Helybe jön a munkáltató. Újra állásbörze Sárváron!

2023.09.18

Helybe jön a munkáltató. Újra állásbörze Sárváron!
Bővebben...
Észrevétel bejelentő űrlap

Észrevétel bejelentése

Jelezze nekünk, ha megoldásra váró üggyel találkozott Sárváron!

Bejelentés...
Értesüljön elsőként városunk híreiről! Érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.
×

Ha értesülni szeretne városunk híreiről, programjairól, az önkormányzati pályázatokról, rendeletekről, akkor érdemes feliratkoznia hírlevelünkre.

A feliratkozás során megadott adatokhoz csak a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft. (adatkezelő) fér hozzá, azokat szigorúan bizalmasan kezeli. Az adatokat harmadik személynek nem adjuk ki, kizárólag a hírlevél rendszeres megküldésére, az ezzel kapcsolatos írásbeli tájékoztatás fenntartására használjuk.

A feliratkozás bármikor törölhető.

Az Adatkezelési tájékoztatót itt tekintheti meg »