Hírek
Az aradi vértanúkra és gróf Batthyány Lajosra emlékeztünk
2023.10.09
Az aradi vértanúkat és gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt 174 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. A városi megemlékezésre a mártír miniszterelnök, Sárvár első választott országgyűlési képviselője, gróf Batthyány Lajos szobránál került sor.
Az idei évben Németh Ernő, a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte, hogy az aradi vértanúkra való emlékezés 1867-ig csak titokban történhetett.
„Nemzeti gyásznapunk olyan módon tudja az akkori emberi és politikai tragédiát megragadni, hogy az egyúttal felemelő üzenetet is hordoz számunkra. Batthyány Lajos emlékét az örökmécses őrzi a kivégzés színhelyén. Aradon a Zala György alkotta, egykor lerombolt majd újraemelt Szabadság-emlékmű és a város melletti obeliszk emlékezteti az utókort az 1849-ben történt tragikus eseményekre.
A vértanúk nem azért lettek vértanúk, mert valamilyen társadalmi, etnikai vagy vallási csoporthoz tartoztak, hanem azért, mert tetteikkel egy olyan polgári alkotmányos modell megszületését és megőrzését szolgálták, amely nem illett bele a Habsburg-birodalom vezetőinek önkényuralmi elképzeléseibe.” - mondta Németh Ernő, majd hozzátette: a nemzetben nemcsak tovább élt, tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje.
Megemlékező műsort a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai adtak felkészítő tanáraik Szakályné Pados Edit és Sövegjártó Andrea vezetésével. Felidézték az aradi vértanúk kivégzésének eseményeit, emléket állítva a hősöknek.
A megemlékezés végén Sárvár Város Önkormányzata képviseletében Kondora István polgármester és dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző helyezte el az emlékezés koszorúját, továbbá intézmények, pártok és társadalmi szervezetek képviselői rótták le tiszteletüket Gróf Batthyány Lajos szobránál.
További híreink
Az újraélesztést ünnepeltük Sárváron
2025.10.20
Október 16-án, az újraélesztés világnapján három sárvári iskolában tartottak oktatást a mentőszolgálat munkatársai, közel 150 diákkal ismertették meg az újraélesztés helyes folyamatát. A rendezvény a Szent László Katolikus Általános Iskolában kezdődött, ahol egy adományozási ünnepségre is sor került.
Tovább...Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma
2025.10.20
Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.
Tovább...Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!
2025.10.20
„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.
Tovább...Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!
2025.10.20
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.
Tovább...Klímaelőadást tartott Sárváron Áder János
2025.10.19
A fenntarthatóság témájában tartott klímaelőadást Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök október 8-án a Sárvár Arénában mintegy 600 általános és középiskolás diák számára. Előadásának fő üzenete volt, hogy a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk.
Tovább...Megáldották a felújított Kis Szent Teréz kápolnát
2025.10.19
Búcsúi, ünnepi szentmisét tartottak a kertvárosi Kis Szent Teréz kápolnánál október 5-én. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök celebrálta, megáldotta az 1941-ben felszentelt kápolnát, amely teljes körű felújításon esett át és egy harangtoronnyal is bővült.
Tovább...